14. fejezet

Winwin pov.:

      Eunji ájulása után azonnal hazafelé vettük az irányt, út közben értesítve az orvosát, aki már az ajtóban várt minket, mire haza értünk. De ennek már fél órája és az orvos még mindig nem jött ki a lány szobájából.
- Kezdek nagyon aggódni – sóhajtottam fel-alá mászkálva, mire Taeyong elém lépve állít meg.
- Nem lesz baj, Eunji erős lány – suttogja, majd magához ölel.
- Tudom, csak… - suttogom a nyaka puha bőrére, egyre közelebb bújva hozzá. – Nem szeretnék egyedül maradni.
- És nem is fogsz – mondja, majd eltolva magától pillant a szemeimbe. – Itt van neked Doyoung, én és egy egész falka – mosolyog rám – és meglásd, pár nap és Eunji újra a régi lesz – próbál nyugtatni, én pedig hinni szeretnék neki, de a rossz előérzetem megakadályoz benne. Épp szólásra nyitnám a számat, mikor végre kinyílik a szoba ajtaja. Mind a kilépő orvos felé kapjuk reménnyel telt tekintetünket, de az orvos csak megrázza a fejét.
- Sajnálom, de nem tudok rajta segíteni – mondja halkan, de én alig fogom fel a szavait. Még hallom, ahogy Doyoung felsír, de a hangja olyan, mintha méterekre lenne tőlem, a látásom elhomályosodik és csak az előttem lévő nyitott ajtóra tudok koncentrálni. Remegő lábakkal indulok meg a szoba felé, hallva, hogy valaki a nevemen szólít, de nem állok meg. Látnom kell, vele kell lennem!
- Szia – suttogom hallkan, ahogy az ágy szélére ülök, óvatosan simítva kezem az arcára, könnyes szemekkel, de mosolyogva gondolna vissza rá, mennyire utálta, ha az arcát piszkáltuk. – Nem adhatod fel – suttogtam, mintha hallaná. Vártam, hogy válaszoljon, hogy kinyissa a szemét és azt mondja: hé, semmi baj… De nem tette meg. Csak lassú, halk szabályos légzése és minden egyes dobbanásértküzdő szíve zavarta meg a szoba csendjét. Halványan érzékeltem, hogy a folyósón lévők beszélgetni kezdenek, kérdezgetik az orvost, mit is tehetnénk, de ő mindig csak ugyan azt feleli.
- És a korház? – érkezik egy kérdés Jaehyun-tól.
- A legközelebbi speciális korház, ahol kezelhetnénk Inchonban van, de félek nem élné túl az utat – feleli az orvos.
- És ha mégis? – kérdi Doyoung és hallom a hangjában a fájdalmat.
- Akkor sem tehetnénk sok mindent, talán pár nappal meghosszabbíthatnánk az életét, de… Eunji egyértelműen a tudtomra adta, nem akar kórházban  meghalni, ő csak…
- Szeretne velünk lenni – fejezi be a doki helyett az omega, majd léptek zaja hangzik fel és besüpped mellettem az ágy.
- Minden rendbe fog jönni – suttogja Tae.
- Nem tudom… Nem tudom mihez kezdjek nélküle – szipogom, mire Taeyong átkarolva a derekamat ölel magához.
- Kell lennie valaminek, bárminek, ami meggyógyítja – suttogom magam elé, megszorítva a lány jéghideg kezét.
- Bár csak lenne – sóhajtja a mögöttem ülő, egyre szorosabban ölelve, ahogy testem rázkódni kezd a sírástól.
- Talán – szólal meg a szobába éppen belépő Doyoung -, talán van is.
- Mi lenne az? - fordulok felé reménykedve.
- Ha valaki átváltoztatná – suttogja hallkan, nagyon jól tudva, a szobában senki sem képes erre. Nagyon ritka az olyan farkas, aki képes az emberek átváltoztatására.
- Erre nem sok esélyt látok – sóhajtom, mire Doyoung is lehajtja a fejét.
- Én tudok egy farkast, aki képes lehet rá – szólal meg Jae is, mire rá pillantok.
- Ő nincs egy kicsit messze? – kérdez rá Taeyong, mire Jaehyun csak megrázza a fejét.
- Nem apára gondoltam – mondja.
- Hát?
- Markra, Mark Leere – feleli, mire ledöbbenek.
- Tessék?
- Ugye nem rég volt a zéták beavatása, hol Mark alfává vált – kezdi, mire bólintok. Ezt eddig is tudtam. – Nos, mint kiderült, nem átlagos. Két napja azzal hívta fel Taeilt, hogy véletlenül megharapta Haechan-t és a srác másnap zöld szemekkel, omegaként ébredt – meséli, nekem pedig leesik az állam.
- És tud segíteni Eunji-n is?
- Kiderítjük – mondta, majd az ajtó felé indult. – Idehozom.
      Jae távozása után újra kezdtem a mászkálást, még Doyoung az ágy szélén ülve bámulta a földet, addig Taeyong az ablaknál állva nézte az udvart.
- Hol van már? – kérdeztem vagy ezredszerre, de mikor nem érkezett válasz, csak sóhajtottam egyet, majd Tae-hez sétálva fordítottam magamfelé és bújtam a karjai közé. – Remélem időben itt lesz! – Épp, hogy csak kimondtam a gondolatom, meghalottam nyitódni a bejárti ajtót, majd alig fél perccel később két alfa és egy kicsit zavart omega jelent meg a szobában.
- Hála az égnek, hogy itt vagytok – mondtam, majd Mark felé pillantottam. – Tudod miért hívtunk ide?
- Mondhatjuk – vakarta meg a tarkóját. – De… Nem tudom, hogy segíthetek-e. Egyrészt, nem tudom, hogy Hyuck-ot, pontosan hogyan változtattam át, másrészt… nem tudom, hogy a harapásomnak milyen következményei lennének – mondja, miközben kipirul az arca, és alig láthatóan, de megszorítja Donghyuck kezét.
- Nem kell félned, megjelölni nem fogod, ahhoz többször is meg kéne harapnod – nyugtatja meg Doyoung, majd még hozzá teszi. – Nem mellesleg, belé nem vagy szerelmes – mosolyodik el, mire Mark bólint, majd elengedve Haechan kezét lép az ágyhoz és feltérdel Eunji mellé.
- Próbáljuk meg – suttogja, majd alig egy pillanattal később Eunji bőrébe mélyeszti az agyarait. Néhány hosszú másodpercig nem lehet mást hallani, csak Eunji egyre lassuló szívverését, majd egy hosszú pillanatig néma csend telepszik a szobára, hogy aztán újra szívdobbanások töltsék meg a teret, melyek egyre erősebbek és erősebbek lesznek. Boldogan elmosolyodva rohanok a lány ágyához, majd megragadom a kezét.
- Ez az nagylány, meg tudod csinálni!

** két héttel később**

      Boldog mosollyal az ajkaimon pillantok körbe a kis nappaliban nyüzsgő tömegen, figyelve ahogy a régi és új barátaim lassan egy csapattá kovácsolódnak.
- Olyan jó, hogy mind itt vannak nekünk – döntöm a fejem a mellettem ülő Taeyong vállára.
- Igen – feleli, összekulcsolva az ujjainkat. – De leginkább annak örülök, hogy te itt vagy – mondja, puszit nyomva az orrom hegyér, mire felkuncogok.
- Oh, a kis szerelmesek – szólal meg Johnny, majd előkapva a telefonját örökíti meg a pillanatot, hogy fél másodperccel később a párja orra alá dugva a fotót, kezdjenek el kuncogni valamin, de jelenleg ez sem tudja tönkre tenni a kedvem. Boldog vagyok, még akkor is, ha kicsit döcögősen jutottunk el idáig, gondolok vissza az elmúlt napokra.
      Meg kell hagyni mozgalmas két hetünk volt, kezdve onnan, hogy Eunji farkassá vált. Az igazat megvallva aggódtunk, hogy haragudni fog ránk, amiért a beleegyezése nélkül hoztuk meg ezt a döntést, de láthatóan nem zavarta a dolog. Talán azért sem, mert nem omegává, hanem bétává változott, ami kicsit meglepő, de a vadász vérének tulajdonítottuk a dolgot, mint ahogy azt is, hogy alig két napja volt farkas, de már is sikerült becserkésznie egy Jungwoo nevű bétát, akivel nagyon hamar megtalálták a közös hangot. Aminek köze lehet ahhoz, hogy Eunji is rájött a titkolózás nem jó dolog és már az elején elmondta a srácnak, hogy vadász. Doyoung meg is jegyezte, hogy hamarabb is elkezdhette volna gyakorolni az őszinteséget, mire a lány csak szemöldök felvonva mutatott Jaehyunra, amire az omega már nem tudott mit mondani, így mindkettejükből kiszakadta nevetés. Ami Jae-t és Doyoungot illeti, úgy tűnik nagyon szerelmesek, mert alig egy nappal azután társakká váltak, hogy beléptünk Tae falkájába, ami nemcsak velünk, de egy titokzatos ismerőssel is bővült, így végre megismerhettük Yuta pasiát, vagy is társát, Ji Hansol-t is.
- Min jár az agyad? – szakít ki Taeyong hangja a gondolataim közül.
- Csak azon, ami az almúlt hetekben történt – mosolygok rá. – El sem hiszem, hogy vége – sóhajtom.
- Vége lenne? – kérdezi szemöldök felvonva.
- Hát, Lucas rájött, hogy Kun-t szereti és kilépett az életemből, Doyoung összejött Jae-vel, Eunji meggyógyult és úgy néz ki ő is megtalálta a párját, nekem pedig itt vagy te – sorolom. – Szóval vége, nem? – kérdezem, mire megrázza a fejét.
- Nekem ez sokkal inkább hangzik úgy, mint egy új kezdet – mosolyog rám, majd a fülemhez hajol. – Mit szólná hozzá, ha megtennénk az első közös lépésünket ezen az új úton? – kérdezi, olyan hangon, amitől fel kell morranom.
- Miért is ülünk még egyhelyben? – kérdem a nyakába csókolva, mire felkuncogott, majd megfogva a kezemet vezetett ki a házból, hogy azonnal az ajkaimra tapadjon, amint kiléptünk az ajtón.
- Szerintem az első utunk vezessen a lakásomra – kacsint rám, mire elvigyorodva bólintok rá a dologra.