4. extra - Together (18+)

*külső szemszög*

      Sok idő telt el, amióta Lucas ráébredt arra, hogy akit valóban szeretet mindvégig mellette volt. Ugyan úgy a nehéz napokon, mint a boldog pillanatokban, még akkor is, ha ő ostoba módon, egy olya álmot kergetett, ami soha sem volt az ővé.
- Köszönöm – fordult az alfa hírtelen a kanapén mellette ülő omegához, mire ő meglepetten pillantott rá.
- Mégis mit?
- Azt, hogy mellettem vagy, még akkor is, ha nem csak, hogy szörnyű barát, de még végtelenül vak is voltam – mondja Lucas, elsimítva egy tincset Kun szeme elől. – Hogy nem vettem észre, milyen gyönyörű vagy – suttogta, mire kipirult az omega arca. – Szeretlek – nézett mélyen a másik szemeibe Yukhei, ezzel az aprócska szóval elakasztva az omega légzését, egyszer s mind boldogsággal töltve meg a szívét. Ez volt az első alkalom, hogy Lucas kiejtette ezt a szót a száján, úgy, hogy a másik tudta, így is gondolja.
- Én is szeretlek – suttogta elfúló hangon Kun, szoros ölelésbe vonva párját.
- Még akkor is, ha hülye voltam? – kérdi, mire az omega bólint. – Elmesélek neked valamit – tolta el magától a másikat, majd mély levegőt véve kezdett neki a mondandójának. – Akkor tájt találkoztam Winwin-nel, mint veled. Késő este az utcákat róva keringtem a városban, azon gondolkodva, mi lesz, ha nem alfa leszek. Tudtam, hogy apám kitagadna, ha nem az lennék, ezért még jobban aggódtam. Egészen addig a gondolataimba mélyedve sétáltam, míg el nem kezdett szakadni az eső. Akkor jelent meg Shicheng is, nekem adta az esernyőjét, mondva neki úgy sem kell. Olyan kedves volt a mosoly és az illata – mondja megrázva a fejét. – Akkor még nem tudtam mi volt olyan vonzó benne, de azt igen, hogy az az illat volt a legédesebb, amit valaha éreztem, legalábbis azt hittem, míg nem találkoztam veled – mosolyog a másikra. – Igazából azért is akartam mindig a közeledben lenni, mert vonzott az az ész veszejtő aroma, ami belőled áradt. Imádtam, hogy egy-egy érintésed után órákig magamon éreztem az illatod – vallja be kicsit elpirulva, mire Kun felkuncog. – Mint ahogy a hangod, a tested, mindened, de… - vett egy mély levegőt. – Valamiért Winwin közelében is szerettem lenni, főleg miután tiltották tőlem – emlékszik vissza arra az estére, mikor először találkozott Eunji-vel és a vadász szépen helyben hagyta. – És ez az egész csak rosszabb lett, miután egyszer „találkoztunk” a tüzelési időszaka alatt – réved a távolba az alfa, közben folyamatosan cirógatva a mellette ülő combját. – Ez akkor volt, mikor először aludtam nálad – fordul végül a párja felé. – Az előtt pár nappal, hogy nekem adtad volna magad – mosolyodik el a kellemes emlékre. – Sokáig nem értettem miért tetted és emiatt úgy éreztem kihasznállak, de egyszerűen nem tudtam távol maradni tőled – simogatta meg a mellette ülő arcát, mire Kun elmosolyodott.
- Soha nem használtál ki, én… Örültem, hogy ha csak egy rövid időre is, de csak az enyém vagy – vallotta be pirulva.
- Most már csak a tiéd vagyok – nézett mélyen az idősebb szemébe Lucas – és még sokáig az is maradok, ha te is akarod.
- Akarom – suttogta halkan Kun, mire Yukhei gondolkodás nélkül tapasztotta az ajkait a másikéra. Hosszan csókolták egymást, nem siettek sehova, nem is volt rá okuk, egyszerűen csak ki akarták élvezni a másik édes ízét.
- Édes vagy – kuncogta Cas, amint elváltak egymástól, mire Kun játékosan vállon csapta.
- Hagyd már, így is tiszta piros vagyok – nevette.
- De gyönyörű – komolyodott el a másik, majd újra a párja ajkaira hajolt. Ezúttal gyorsabb és szenvedélyesebb volt a csók, a sok szerelem mellett bele került némi vágy is. – Akarlak – suttogta Lucas az omega ajkaira, mire Kun nem szólt egy szót sem, csak megragadva a másik csuklóját állt fel és húzta maga után a hálóba, majd újra az ajkaira tapadva dőlt az ágyba, húzva magával a fiatalabbat is.
Percekkel később két meztelen test fonódott össze az ágyon egy szerelmes ölelésben. A két fiatal lassan csókolva egymást élvezte ki az együtt töltöttidőt, mert bár már voltak egymással, még egyszer sem tiszta szerelemből, egyszer sem úgy, hogy Kun nem tüzelt és ez egy kicsit megrémítette Lucast, ugyanakkor boldog is volt, hogy ő lehet az egyetlen, aki így érintheti a másikat.
- Gyönyörű vagy – suttogta el újra és újra az alfa, egyre több helyen érintve a másik puha bőrét, szerelmes szavakat suttogva a fülébe, melyek hatására Kun szinte elolvadt belülről.
- Szeretlek – suttogta az alfa ajkaira, majd egy újabb szerelmes csókba vonta. E közben a fiatalabb jobb keze megtalálta az útját a lefelé, végig simítva a másik mellkasán, elidőzve kicsit csípője vonalán, borzongást váltva ki az idősebből. Meg nem szakítva a csókot csúsztatta lejjebb a kezét, még el nem érte a másik, nedves és forró bejáratát. Lassan simított végig az érzékeny területen, mire Kun megremegett, majd óvatosan tolta fel benne az első ujját. Az omega hangosan nyögve szakad el a másik ajkaitól, körmeit a felette támaszkodó vállaiba mélyesztve, halkan nyöszörögve.
- Css, mindjárt jobb lesz – nyugtatta a fiatalabb, pille csókokkal hintve tele a nyakát, majd várva pár pillanatot megmozdította az ujját, mire Kun újra felnyögött, de a fájdalom eltűnt a hangjából. Lucas felbátorodva kezdte el kiszívni a másik nyakát, első ujja mellé csúsztatva a másodikat is, így haladva, míg nem négy ujjal tágította a párját, aki élvezettel teli hangon nyögve mozgott rá az ujjaira.
- Ah, Lu-cas – nyöszörögte az omega – kérlek! – nyögte, mire Lucas megállt keze mozgásával és kihúzogatta az ujjait, kiváltva a másikból egy türelmetlen nyögést, melynek még az emléke is eltűnt, amikor férfiasságát csúsztatta ujjai eddigi helyére. – Istenem – nyögte Kun, végig karmolva a felette támaszkodó hátát.
- Ah, szűkebb vagy mint emlékeztem – pihegte Yukhei, arcát a másik nyakába temetve, türelmesen várva, míg jelzést kap, hogy mozoghat. Pár pillanattal később meg is kapta a jelet, mikor az omega óvatosan fellökte a csípőjét, így Lucas nem várva tovább lendült mozgásba. Felvéve egy lassú, de kényelmes tempót ringatta a csípőjét élvezettel hallgatva az alatta fekvő kéjjel telt nyögéseit.
- Gyorsabban – kérte az omega, mikor már kezdett kevés lenni a tempó, így a fiatalabb feltérdelve kulcsolta a dereka köré a másik lábait egyre gyorsabban merülve el a párjában. Ahogy fokozódott a tempó, úgy lettek egyre hangosabbak a nyögéseik, egyre hevesebbek az egymástól lopott csókok, míg nem néhány jól irányzott lökés át nem repítette Kunt a perem felett, aki rántotta magával a másikat is. Egymás nevét nyögve élvezték ki a gyönyör utolsó cseppjét is, majd fáradtan, egymást ölelve terültek el az ágyon.
- Szeretlek – suttogta el Yukhei századszorra, századszorra töltve el Kun szívét boldogsággal.
- Én is szeretlek – bújt szorosan a párja karjai közé, úgy hallgatva lassan lenyugvó szívverését.
- Le kéne fürödnünk – motyogta Cas álmos hangon –, de nem akarlak elengedni – húzta magához még jobban halkan szuszogó párját, mire Kun felkuncogott.
- Nem is hagynám, hogy magamra hagyj.
- Soha többet nem is foglak – ígérte a fiatalabb már félálomban, de az omega így is tudta, Lucas már örökre az ő alfája marad.

15. fejezet (18+)

Taeyong pov.:

      Amint elhagytuk Eunji házát magamhoz rántottam Winwint és az ajkaira tapadtam. Élvezve édes ízét mélyítettem el a csókot, majd pár perc után elszakadva puha párnáitól néztem a szemébe.
- Szerintem az első utunk vezessen a lakásomra – kacsintottam rá, mire elvigyorodva kezdett el a házam felé húzni. Alig negyedóra alatt érkeztünk meg hozzám, de nekem már ez az idő is sok volt, így, amint becsukódott mögöttünk a lakás ajtaja, már is az előszoba falának toltam Shichenget és az ajkaira tapadva kezdtem el megszabadítani a ruháitól.
- Taeyong – sóhajtja a nevem, amint elválva ajkaitól csókolok a nyakára. Megremegve futtatja az ujjait a hajam közé, egyre jobban oldalra billentve a fejét, hogy jobban hozzáférjek az érzékeny területhez. Nemhiába, a nyak és a váll találkozási pontja minden omegának érzékeny, hiszen ez az a pont, ami másokhozkötheti őket. Ingerlően karcoltam végig a bőrt a fogaimmal, mire felnyögve tépte meg a hajam. – Ah, Tae – nyöszörögte, majd csalódottan nyüszített fel, mikor eltávolodtam a nyakától.
- Gyere – fogtam meg a kezét, ahogy elléptem előle, majd a szobámba vezettem. Lassan lefektettem az ágyra, de még mielőtt fölé másztam volna, megszabadítottam magam a pólómtól, mikor viszont a farmerem következett volna, Winwin feltérdelve csúsztatta a kezemre a sajátját.
- Majd én – motyogta kipirosodott arccal, majd eltolva az útban lévő végtagomat kezdte el kibontani az övem, amit a nadrágom gombja követett. Amint az anyag engedett a szorításából, Shicheng az öv bújtatójába akasztva az ujjait, kezdte el lefelé húzni a fölösleges ruhadarabot, miközben végig a szemembe nézett.
- A múltkor te kényeztettél engem – suttogja, ahogy jobb kezét még alsónadrággal fedett merevedésemre simítja, mire felsóhajtok. – Most én jövök – kacsint rám, majd alig egy pillanat alatt szabadít meg az utolsó ruhadarabomtól, hogy aztán hosszú ujjat a tagom köré kulcsolva kezdjen masszírozni.
- Ah – sóhajtok fel, kezeimet a hajába vezetve, kicsit megtépve a puha tincseket, mikor gyorsít a keze mozgásán.
- Ugye milyen jó érzés? – suttogja vággyal teli hangon, amitől kiráz a hideg.
- Az.
- Lehet jobb is – mondj, majd meg sem várva a válaszom veszi ajkai közé a férfiasságom. Hangosan felmorranva tépem meg újra a haját, igyekezve visszafogni magam, de mikor megszívja a makkomat, nem bírom tovább és előre lököm a csípőmet, mire felnyög. Egész testemen végig fut a borzongás, de mivel nem szeretném, hogy ilyen hamar vége legyen a mókának, megállítom Winwint, majd lehajolva hozzá részesítem egy szenvedélyes csókban, miközben lassan hanyatt döntöm az ágyon. Amint a háta a matrachoz ért elszakadtam az ajkaitól, majd villámsebességgel szabadítottam meg a maradék ruhájától.
- Gyönyörű vagy – suttogtam, végig vezetve a kezeimet tökéletes testén, élvezve selymes bőrének érintését. Kezeim útját óvatos csókok követték, borzongást váltva ki az alattam fekvőből. Végig csókoltam a felső testét, majd elérve csípője vonalát fordultam vissza, hogy az utam végén nyaka puha bőrébe mélyesszem a fogaimat, milliméterekre a legérzékenyebb ponttól.
- Taeyong – nyögte a nevemet, fellökve a csípőjét, mire felmorranva szakadtam el a nyakától.
- Finom vagy – nyalta meg az ajkaim, majd az övéire tapadva nyitottam széjjelebb a lábait. Elszakadva tőle emeltem a szájához három ujjamat, mire ő készségesen vette őket az ajkai kö0zé, úgy cuppogva rajtuk, ahogy nemrég az én tagomon is tette. Mikor úgy gondoltam elég nedvesek már az ujjaim újra végig simítottam a testén, meg sem állva, míg el nem értém bejáratát.
- Lazíts – suttogtam, ahogy feltoltam benne az első ujjam. Nedves, forró és szűk. Fel kellett sóhajtanom az érzéstől, majd, hogy ne csak nekem legyen jó, lehajolva kezdtem el Winwin nyakát csókolgatni, szabad kezemmel belső combját cirógatva.
- Elég – nyögte Shicheng, mikor már három ujjammal tágítottam, egyre többször bökve meg a prosztatáját, amitől minden egyes alkalommal megremegett. – Téged akarlak! – mondta, mire én egy pillanatnyi habozás nélkül húzogattam ki belőle az ujjaimat, hogy valami nagyobbat nyomjak a bejáratának, amitől kirázta a hideg. Lassan kezdtem el feltolni magam benne, figyelve minden rezdülését, nem akarva fájdalmat okozni neki, de az arcárra kiülő élvezettel teli arckifejezés megnyugtatott.
- Istenem – nyögöm, amint végig érek benne. – Olyan nedves és szűk vagy – nyögöm, kicsit megmozdítva a csípőmet, amitől felnyüszít, de a hangjában nyoma sincs a fájdalomnak, így újra megmozdulok.
- Ah, Tae-yong – nyöszörgi a nevem, lábait a derekam köré kulcsolva, halkan nyögdécselve, ahogy felveszek egy lassú, de kellemes tempót, egész addig nem gyorsítva, míg Shicheng nem kéri. – Ez az! – sikolt fel, ahogy gyorsabb mozgásba lendülök. – Mélyebben! Erősebben! – követei, én pedig több, mint hajlandó vagyok megadni neki, amit kér. Egyre gyorsabban mozogva hajszoljuk a gyönyört és nyögéseink hangját csak az egymástól lopott csókok törik meg. Érzem, hogy egyre közelebb a vége, mint ahogy azt is, hogy Winwin falai is egyre szorosabbra zárulnak körülöttem, így egyik kezemet merevedésére vezetve kezdem el masszírozni, csípőm mozgásával megegyező tempóban.
- Együtt – nyögöm, mire csak bólint, majd megnyalva kiszáradtajkait karolja át a nyakam, hogy egy újabb csókba rántson. Két perccel később, Shicheng háta ívbe feszült és elszakadva az ajkaimtól nyögte a nevem, ahogy elérte a gyönyör, rántva magával engem is. Néhány lassú lökéssel levezettem az élvezetet és már épp húzódtam volna ki belőle, mikor szorosabbra fonta derekamon lévő lábait.
- Ne – pihegte, mire megálltam a mozdulatban. – Szeretném, ha – kezdi -, ha bennem lennél, miközben megjelölsz – suttogta halkan, elpirulva, mire én csak döbbenten néztem rá.
- Ez minden vágyam, de biztos vagy benne?
- Szeretlek – nézett mélyen a szemembe. – Te vagy az egyetlen alfa, akinek valaha engedni fogom, hogy így érjen hozzám - simít végig a hátamon -, és szeretném, ha ezzel mindenki tisztában lenne – mosolyog fel rám.
- Én is szeretlek – suttogom a füléhez hajolva, majd nem habozva tovább mélyesztem agyaraimat a nyaka puha bőrébe, élvezve, ahogy nem csak a testünk, de a lelkünk is egybe olvad, biztosan tudva, bármi is történjék, életünk végéig együtt fog verni a szívünk.

­*Külső szemszög*

      Ha valaki, kicsit több, mit egy hónappal ezelőtt azt mondja Eunjinek, ő lesz a legboldogabb ember, hogy a két barátját megjelölték, enyhén szólva is hisztérikus nevetésben tört volna ki, majd ajánlott volna egy jó orvost az illetőnek. De most, hogy ő maga is farkasként bújik párja karjai közé, miközben a körülötte lévőket hallgatja, biztos megbánta volna tettét. Mert valóban ő az egyik legboldogabb ember, azaz farkas a földön. Örül, mert látja Doyoung-on, hogy fülig szerelmes az ő JaeJae-ébe, aki hasonló képpen érez az omega iránt. Örül, mert Winwin is megtalálta a boldogságot Taeyong oldalán és annak is, hogy végre mind tagjai lehetnek egy falkának, egy igazi családnak. És bár némiképp keserédes pillanat volt, hogy a vadász családjától végleg búcsút kellett vennie, tudta itt van a legjobb helyen.De a sors nem csak vele játszott furcsa játékot, az is számlájára írható, hogy mind Kun, mind Lucas a falka, mondhatni barátaivá váltak, miután elmesélték, hogyan indultez az egész.
      De talán nem is baj, hogy így történt, hogy azon a napon Shicheng és Yukhei találkoztak, hiszen az a találkozó vezetett el idáig, egy új út kezdetig, amelyet boldogság övez majd.

14. fejezet

Winwin pov.:

      Eunji ájulása után azonnal hazafelé vettük az irányt, út közben értesítve az orvosát, aki már az ajtóban várt minket, mire haza értünk. De ennek már fél órája és az orvos még mindig nem jött ki a lány szobájából.
- Kezdek nagyon aggódni – sóhajtottam fel-alá mászkálva, mire Taeyong elém lépve állít meg.
- Nem lesz baj, Eunji erős lány – suttogja, majd magához ölel.
- Tudom, csak… - suttogom a nyaka puha bőrére, egyre közelebb bújva hozzá. – Nem szeretnék egyedül maradni.
- És nem is fogsz – mondja, majd eltolva magától pillant a szemeimbe. – Itt van neked Doyoung, én és egy egész falka – mosolyog rám – és meglásd, pár nap és Eunji újra a régi lesz – próbál nyugtatni, én pedig hinni szeretnék neki, de a rossz előérzetem megakadályoz benne. Épp szólásra nyitnám a számat, mikor végre kinyílik a szoba ajtaja. Mind a kilépő orvos felé kapjuk reménnyel telt tekintetünket, de az orvos csak megrázza a fejét.
- Sajnálom, de nem tudok rajta segíteni – mondja halkan, de én alig fogom fel a szavait. Még hallom, ahogy Doyoung felsír, de a hangja olyan, mintha méterekre lenne tőlem, a látásom elhomályosodik és csak az előttem lévő nyitott ajtóra tudok koncentrálni. Remegő lábakkal indulok meg a szoba felé, hallva, hogy valaki a nevemen szólít, de nem állok meg. Látnom kell, vele kell lennem!
- Szia – suttogom hallkan, ahogy az ágy szélére ülök, óvatosan simítva kezem az arcára, könnyes szemekkel, de mosolyogva gondolna vissza rá, mennyire utálta, ha az arcát piszkáltuk. – Nem adhatod fel – suttogtam, mintha hallaná. Vártam, hogy válaszoljon, hogy kinyissa a szemét és azt mondja: hé, semmi baj… De nem tette meg. Csak lassú, halk szabályos légzése és minden egyes dobbanásértküzdő szíve zavarta meg a szoba csendjét. Halványan érzékeltem, hogy a folyósón lévők beszélgetni kezdenek, kérdezgetik az orvost, mit is tehetnénk, de ő mindig csak ugyan azt feleli.
- És a korház? – érkezik egy kérdés Jaehyun-tól.
- A legközelebbi speciális korház, ahol kezelhetnénk Inchonban van, de félek nem élné túl az utat – feleli az orvos.
- És ha mégis? – kérdi Doyoung és hallom a hangjában a fájdalmat.
- Akkor sem tehetnénk sok mindent, talán pár nappal meghosszabbíthatnánk az életét, de… Eunji egyértelműen a tudtomra adta, nem akar kórházban  meghalni, ő csak…
- Szeretne velünk lenni – fejezi be a doki helyett az omega, majd léptek zaja hangzik fel és besüpped mellettem az ágy.
- Minden rendbe fog jönni – suttogja Tae.
- Nem tudom… Nem tudom mihez kezdjek nélküle – szipogom, mire Taeyong átkarolva a derekamat ölel magához.
- Kell lennie valaminek, bárminek, ami meggyógyítja – suttogom magam elé, megszorítva a lány jéghideg kezét.
- Bár csak lenne – sóhajtja a mögöttem ülő, egyre szorosabban ölelve, ahogy testem rázkódni kezd a sírástól.
- Talán – szólal meg a szobába éppen belépő Doyoung -, talán van is.
- Mi lenne az? - fordulok felé reménykedve.
- Ha valaki átváltoztatná – suttogja hallkan, nagyon jól tudva, a szobában senki sem képes erre. Nagyon ritka az olyan farkas, aki képes az emberek átváltoztatására.
- Erre nem sok esélyt látok – sóhajtom, mire Doyoung is lehajtja a fejét.
- Én tudok egy farkast, aki képes lehet rá – szólal meg Jae is, mire rá pillantok.
- Ő nincs egy kicsit messze? – kérdez rá Taeyong, mire Jaehyun csak megrázza a fejét.
- Nem apára gondoltam – mondja.
- Hát?
- Markra, Mark Leere – feleli, mire ledöbbenek.
- Tessék?
- Ugye nem rég volt a zéták beavatása, hol Mark alfává vált – kezdi, mire bólintok. Ezt eddig is tudtam. – Nos, mint kiderült, nem átlagos. Két napja azzal hívta fel Taeilt, hogy véletlenül megharapta Haechan-t és a srác másnap zöld szemekkel, omegaként ébredt – meséli, nekem pedig leesik az állam.
- És tud segíteni Eunji-n is?
- Kiderítjük – mondta, majd az ajtó felé indult. – Idehozom.
      Jae távozása után újra kezdtem a mászkálást, még Doyoung az ágy szélén ülve bámulta a földet, addig Taeyong az ablaknál állva nézte az udvart.
- Hol van már? – kérdeztem vagy ezredszerre, de mikor nem érkezett válasz, csak sóhajtottam egyet, majd Tae-hez sétálva fordítottam magamfelé és bújtam a karjai közé. – Remélem időben itt lesz! – Épp, hogy csak kimondtam a gondolatom, meghalottam nyitódni a bejárti ajtót, majd alig fél perccel később két alfa és egy kicsit zavart omega jelent meg a szobában.
- Hála az égnek, hogy itt vagytok – mondtam, majd Mark felé pillantottam. – Tudod miért hívtunk ide?
- Mondhatjuk – vakarta meg a tarkóját. – De… Nem tudom, hogy segíthetek-e. Egyrészt, nem tudom, hogy Hyuck-ot, pontosan hogyan változtattam át, másrészt… nem tudom, hogy a harapásomnak milyen következményei lennének – mondja, miközben kipirul az arca, és alig láthatóan, de megszorítja Donghyuck kezét.
- Nem kell félned, megjelölni nem fogod, ahhoz többször is meg kéne harapnod – nyugtatja meg Doyoung, majd még hozzá teszi. – Nem mellesleg, belé nem vagy szerelmes – mosolyodik el, mire Mark bólint, majd elengedve Haechan kezét lép az ágyhoz és feltérdel Eunji mellé.
- Próbáljuk meg – suttogja, majd alig egy pillanattal később Eunji bőrébe mélyeszti az agyarait. Néhány hosszú másodpercig nem lehet mást hallani, csak Eunji egyre lassuló szívverését, majd egy hosszú pillanatig néma csend telepszik a szobára, hogy aztán újra szívdobbanások töltsék meg a teret, melyek egyre erősebbek és erősebbek lesznek. Boldogan elmosolyodva rohanok a lány ágyához, majd megragadom a kezét.
- Ez az nagylány, meg tudod csinálni!

** két héttel később**

      Boldog mosollyal az ajkaimon pillantok körbe a kis nappaliban nyüzsgő tömegen, figyelve ahogy a régi és új barátaim lassan egy csapattá kovácsolódnak.
- Olyan jó, hogy mind itt vannak nekünk – döntöm a fejem a mellettem ülő Taeyong vállára.
- Igen – feleli, összekulcsolva az ujjainkat. – De leginkább annak örülök, hogy te itt vagy – mondja, puszit nyomva az orrom hegyér, mire felkuncogok.
- Oh, a kis szerelmesek – szólal meg Johnny, majd előkapva a telefonját örökíti meg a pillanatot, hogy fél másodperccel később a párja orra alá dugva a fotót, kezdjenek el kuncogni valamin, de jelenleg ez sem tudja tönkre tenni a kedvem. Boldog vagyok, még akkor is, ha kicsit döcögősen jutottunk el idáig, gondolok vissza az elmúlt napokra.
      Meg kell hagyni mozgalmas két hetünk volt, kezdve onnan, hogy Eunji farkassá vált. Az igazat megvallva aggódtunk, hogy haragudni fog ránk, amiért a beleegyezése nélkül hoztuk meg ezt a döntést, de láthatóan nem zavarta a dolog. Talán azért sem, mert nem omegává, hanem bétává változott, ami kicsit meglepő, de a vadász vérének tulajdonítottuk a dolgot, mint ahogy azt is, hogy alig két napja volt farkas, de már is sikerült becserkésznie egy Jungwoo nevű bétát, akivel nagyon hamar megtalálták a közös hangot. Aminek köze lehet ahhoz, hogy Eunji is rájött a titkolózás nem jó dolog és már az elején elmondta a srácnak, hogy vadász. Doyoung meg is jegyezte, hogy hamarabb is elkezdhette volna gyakorolni az őszinteséget, mire a lány csak szemöldök felvonva mutatott Jaehyunra, amire az omega már nem tudott mit mondani, így mindkettejükből kiszakadta nevetés. Ami Jae-t és Doyoungot illeti, úgy tűnik nagyon szerelmesek, mert alig egy nappal azután társakká váltak, hogy beléptünk Tae falkájába, ami nemcsak velünk, de egy titokzatos ismerőssel is bővült, így végre megismerhettük Yuta pasiát, vagy is társát, Ji Hansol-t is.
- Min jár az agyad? – szakít ki Taeyong hangja a gondolataim közül.
- Csak azon, ami az almúlt hetekben történt – mosolygok rá. – El sem hiszem, hogy vége – sóhajtom.
- Vége lenne? – kérdezi szemöldök felvonva.
- Hát, Lucas rájött, hogy Kun-t szereti és kilépett az életemből, Doyoung összejött Jae-vel, Eunji meggyógyult és úgy néz ki ő is megtalálta a párját, nekem pedig itt vagy te – sorolom. – Szóval vége, nem? – kérdezem, mire megrázza a fejét.
- Nekem ez sokkal inkább hangzik úgy, mint egy új kezdet – mosolyog rám, majd a fülemhez hajol. – Mit szólná hozzá, ha megtennénk az első közös lépésünket ezen az új úton? – kérdezi, olyan hangon, amitől fel kell morranom.
- Miért is ülünk még egyhelyben? – kérdem a nyakába csókolva, mire felkuncogott, majd megfogva a kezemet vezetett ki a házból, hogy azonnal az ajkaimra tapadjon, amint kiléptünk az ajtón.
- Szerintem az első utunk vezessen a lakásomra – kacsint rám, mire elvigyorodva bólintok rá a dologra.

13. fejezet

Doyoung pov.:

      Épp csak elnyomna az álom, mikor a telefonom hangos csörömpölésbe kezd. Felmorranva fúrom az arcomat Jae mellkasába, igyekezve figyelmen kívül hagyni a hangos készüléket, ami végre elhallgat, de alig fél pillanat múlva újra rázendít.
- Nem veszed fel? – motyogja Jaehyun, mire felóhajtok.
- De – kelek ki mellőle, majd a padlóra hajított nadrágomért nyúlok, hogy elő halászva a telefonom szóljak bele. – Ajánlom, hogy fontos legyen – morgom, de a következő pillanatban majdnem kiejtem a kezemből a mobilt. Döbbenten hallgatom a vonal másik végén lévő Eunji beszámolóját, a szám elé kapva a szabad kezem, a lehető legrosszabbra gondolva.
- Nyugodj meg – kérem a lányt, bár én is remegek az idegtől. – Nemsokára ott leszünk – mondom, majd bontva a vonalat kezdem el magamra rángatni a ruháimat.
- Baj van? – kérdi Jae még mindig kicsit fáradtan.
- Igen, méghozzá nagy – felelem hozzá vágva a ruháit. – Öltözz fel – utasítom, mire bólint. Míg elkészülünk tájékoztatom a helyzetről, majd útnak is indulunk. Út közben Jaehyun felhívja Taeyongot, kérve, hogy jöjjön Eunji házához, így mire oda érünk a másik alfa már az ajtó előtt vár minket.
- Zárva van – mondja az ajtóra mutatva, mire csak bólintva tolom odébb, majd előkaparva a kulcsomat engedem be magunkat a házba, azonnal az emeletre rohanva.
- Eunji! – szólítgatom a lányt, mire egy hangos csattanás hallatszik fel a szóbája felől. – Eunji!
- Doyoung, hála az égnek! – hallom meg a lány hangját. – Winwin bezárta az ajtót – világosít fel, mire a zárra pillantok, de a kulcs nincs benne.
- Fenébe – morgom, majd körbe pillantok, hogy mivel is nyissam ki az ajtót, mikor Taeyong lép mellém.
- Állj félre – mondja odébb is tolva. – Eunji, menj az ajtótól – szól be a szobába, majd alig egy pillanattal később berúgta az ajtót.
- Kösz – szusszantotta a kiszabadított lány.
- Hol van Shicheng? – kérdezett rá Tae.
- Bajban – feleli a lány. – Hallgatva rád – néz szúrósan az alfára -, elmondtam neki mindent, mire fogta magát, bezárt ide és elment, ha jól gondolom Lucashoz. Nem tudom mire készül, de biztos vagyok benne, hogy nem fog tetszeni. – magyarázza, miközben magunk mögött hagyjuk a házat, Winwin után indulva.

Winwin Pov.:

      Nem vesztegetve az időt, a lehető leggyorsabban indultam Lucas keresésére, a családjától megtudva, hogy a tóparti kis háznál van. Figyelmen kívül hagyva a torkomban dobogó szívem és a tüzelésem nyomán felbolydult hormonjaimat rohantam el a kis faházig, de nem találtam ott senkit. Már épp azon voltam, hogy körbe nézek a környéken, mikor is egy ismerő illat csapta meg az orromat, majd egy ugyan csak ismerő hang törte meg a csendet.
- Mit keresel itt?
- Hozzád jöttem – felelem a hang irányába fordulva, tekintetemet az előttem álló szemeibe fúrva.
- Mégis miért?
- Mertvéget akarok vetni ennek az egésznek – mondom közelebb lépve hozzá. – Vedd el, amit akarsz – kezdtem halkan, lehajtott fejjel. – Aztán tűnj el az életemből.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kéredzi, egyre közelebb lépve hozzám, bal kezét az arcomra simítva, mire bólintok. Nem vagyok képes megszólalni, nem akarok több hazugságot kiejteni az ajkaimon, csak véget akarok vetni ennek. Eunji-ért, magamért, Taeyong-ért, miközben imádkozom azért, hogy ezt megbocsátsa nekem. – Sokat vártam erre a pillanatra – suttogja halkan -, de… - folytatná, ám agy éles kiáltás félbe szakítja.
- Miért jöttél ide? – hallom meg Kun hangját. – Nem tudnád békén hagyni, legalább most, hogy mással vagy? Vagy neked egy alfa nem elég? – kiált rám felháborodottan és meg is indul felém, de már nem ér el. Valahonnan a semmiből felbukkan Doyoung és ledönti a lábáról az éppen felém tartó omegát, mire Lucas elengedve engem indul meg feléjük, de még mielőtt Doyoung-hoz érhetne egy ököl landol az arcában, aminek Jae a tulajdonosa. Yukhei ugyan megtántorodik, de talpon tud maradni, így visszatámad, amit Jaehyun a sérült karjának hála nem tud kivédeni, ezért Doyoung lépközéjük, gyomorszájával állva az ütés útját. Ahogy felhangzik Doyoung hangos nyüszítése én is észhez térek és már épp a segítségére indulnék, mikor Taeyong elkapva a karomat ránt vissza. Döbbenten és kicsit dühösen pillantok rá, de a következő pillanatban újra a verekedők felé kapom a tekintetem, ahogy meghallom Eunji hangját.
- Elég! – Kiált fel, talpra rántva a mellette térdelő Kunt, mire minden tekintet rá szegeződik. Jae kihasználva a pillanatnyi csendet rántja a háta mögé Doyoungot, majd várakozóan pillant a vadászra, de Eunji csak Kun felé pillantva kezdene beszélni, ha a felé lendülő Lucas nem akadályozná meg ebben. – Azt mondtam elég! – szól rá a lány, mellkason rúgva a rendetlenkedő alfát, aki csak megrázza a fejét és újra a lánynak rontana, ha ő nem rántaná maga elé az eddig rajta támaszkodó omegát, majd jobb kezét az álla alá csúsztatva emelte vel a fejét, a nyakanál tartva stabilan a kínait.
- Ha bántani mered – sziszegte Yukhei, gyilkostekintettel méregetve Eunjit. – Megöllek!
- Remek – forgatja meg a szemeit a lány. – Most, hogy mindenki rám figyel, úgy gondolom ideje tisztázni ezt-azt. Először is, gratulálok nektek – mosolyog a DoJae párosra, mire az említett omega elpirulva hajtja le a fejét. – Másodszor, Taeyong – pillant ezúttal felénk. – Tudom, hogy vigyázni szeretnél Winwinre, de áld az eget, amiért volt annyi eszed, hogy nem rontod meg – vigyorodik el. Szóval tudta, hogy meglátogatott. – Most pedig –fordítja vissza a tekintetét Lucasra. – Mint észre vehetted, elég sokan ellenzik a Shichenghez történő közeledési kísérleteid. De bármily meglepő is, nem Winwin, nem Taeyong, de még csak nem is Doyoung vagy én vagyunk azok, akik a legjobban gyűlölik a „kapcsolatotok” gondolatát – mondja, mire Lucas testtartása enyhül, tekintete érdeklődővé válik. – Az a személy, aki a leginkább távol szeretne tudni Shichengtől, nem más, mint Kun, a legjobb barátod, aki mindig ott volt neked, ha segítség kellet és te is neki -húzza félmosolyra az ajkait, nekem pedig kezd összeállni a fejemben a kép, ahogy rájövök, hova vezetett volna az a „de”, ha Lucas befejezi a mondatát. – Törődtök egymással és ez nem véletlen, ugye? – vonja fel a szemöldökét a lány.
- Én, nem tudom – motyogja halkan Yukhei.
- Dehogy nem! Csak nézz rá – mondja Eunji, Lucas karjai közé lökve Kunt. – Szerinted engedte volna, hogy hozzá érj, megtette volna azokat a dolgokat, amiket érted tett, ha nem szeretne? – kérdezi meg nyilvánvalót, de még mielőtt választ kaphatnánk, egyidegen falka jelenik meg a fák között.
- Kik vagytok ti? – érkezik a kérdés egy magas, fekete hajú sráctól. – És mit kerestek a területünkön?
- Lee Taeyong – lép előre az eddig mellettem álló alfa. – És egy kisebb nézeteltérés hozott minket ide.
- Miféle nézeteltérés?
- Majd én elmagyarázom – szólal meg Kun, de ahogy ellép Lucas mellől megbicsaklik a lába és ha az alfa nem kapná el a földön kötne ki.
- Kun – lépet elé a srác, majd megemelte a kínai feléjét. – Ki tette ezt veled? – kérdezte, de az omega csak lesütötte a pillantását. Viszont a fiúnak nem volt szüksége válaszra, a kínaihoz hajolva szippantotta be az illatát, majd felismerve az övével keveredő idegen szagot pillantott Doyoungra.
- Te! – lépett az omega elé, de még mielőtt hozzá érhetett volna Jae közéjük állt.
- Ha kezet mersz rá emelni, velem gyűlik meg a bajod – sziszegte, mire az idegen elvigyorodott.
- A mi területünkön vagytok, itt a mi szabályaink az érvényesek – kezdte -, ha az omegád kezet emel az én falkám valamelyik tagjára, akkor én büntetem meg érte – mondja félre lökve az alfát, majd a hátráló Doyoung felé indul. Felemeli a kezét, majd kiengedve karmait lép közelebb a remegő omegához, de még mielőtt hozzá érhetne Eunji elé lép.
- Csakhogy ez az omega az én védelmem alatt áll! – szisziszegi, feltűrve a ruhája ujját, hogy az alfa is lássa, kivel áll szemben.
- Egy vadász – nyugtázza, ahogy felismeri a tetoválást, majd leengedi a karját.
- Igen – bólint a lány. – Mint mondtuk, egy kisebb félreértés hozott ide minket, de már távozunk is. Ha ki szeretnéd deríteni mi történt, kérdezd Yukhei-t és ha azinformációk hallatán is bajod van, akkor talán megbeszélhetjük egy semleges területen – mondja, mire a srác habozik egy pillanatig, de végül rábólint a dologra, majd intve egyet jelez a falkájának, ideje távozni. Lucas még vet felénk egy pillantást és eltátog egy hangtalan köszönömöt is, majd karjait szorosan Kun köré fonva vezeti el a sérült omegát.
- Vége! – sóhajtom, ahogy egyedül maradun a kis tisztáson, de az örömöm csak addig tart, amíg meg nem hallom a vadász megtört hangját.
- Talán túlságosan is – motyogja, majd a földre zuhan.
- Eunji!

12. fejezet

Winwin pov.:

      Miután magára hagytuk Doyoungot és Jaehyunt, Eunji után indultam, nem is igazán foglalkozva vele, hogy Taeyong is követ. Most túl sok kérdés kavarog bennem, ahhoz, hogy ilyesmikkel törődjek. Mikor végre utol érem a lányt, megragadva a karját állítom meg.
- Mégis mi volt ez? – mutatok a hátam mögé, bár Jae házát már rég nem látni. Eunji csak felvont szemöldökkel pillant rám, majd elmosolyodva rázza meg a fejét.
- Ezt Doyounggal beszéld majd meg. De annyit elárulhatok, hogy a kergetőzés mindkettőtöknek „jó” szokása – kacsint rám, majd indulna tovább, de újfent megállítom.
- És miért aggódik? Mi az a dolog, ami „most” van és köze van hozzád? – kérdezek rá, mire eltűnik az arcáról a mosoly és elfordítja rólam a tekintetét.
- Ez… Semmi olyan, ami miatt aggódnod kéne – mondja halkan, de nem hiszek neki és ezzel nem vagyok egyedül.
- Szerintem igen is aggódhatna – szólal meg Taeyong is, aki eddig csendben állt mellettünk. – Mert ugyebár, nem miattam vagy Jae miatt aggódsz, mint ahogy nem is miattunk akarnál beszélni Lucassal, igaz?
- Nem értem miről beszélsz – pillant felé Eunji, de a tekintetéből látom, tudja miről van szó és nem örül a témának.
- Dehogy is nem – mondja Tae, majd mellém lépve fogja meg a kezem. – Én vigyázhatok rá, ha te már nem leszel – szorítja meg a kezem és bár a hangja lágy, van benn valami, amit nem tudok hová tenni.
- Eunji, ez meg mit jelentsen? – Pillantok a lányra, mire ő csak felsóhajt.
- Elmondod te vagy tegyem meg én – kérdi az alfa, mire Eunji csak megrázza a fejét.
- Honnan tudsz te erről?
- Miről? Arról, hogy vadász vagy és vigyázni szeretnél Shichengre, vagy arról, hogy… - Kezdi, de félbe szakítom.
- Mielőtt összevesznétek ezen, tudok róla, hogy farkas vadász, méghozzá maga Eunji mondta el és arról is, hogy az elején kötelességtudatból volt mellettem – suttogom, mert még mindig fáj a tudat, de a lány azóta már többször is bizonyította, hogy fontos vagyok neki.
- Taeyong nem erről beszélt – sóhajt fel végül Eunji. – Az, amire ő gondol, egészen más… Ezért is tűntem el napokra a nyár végén. Folytatták a kiképzésem, mert – nyel egyet, én pedig döbbenten hallgatom.
- Mert? – kérdezek rá, mikor már egy perce csendben van.
- Mert meg akartam tanulni ölni, gyorsan…
- De hát az esküd! Nem ölhetsz meg egy farkast sem, ha csak… nem akarsz visszatérni   vadászathoz, ami azt jelenti, hogy…
- Nem! Szó se róla, nem mondanék le rólatok! – vág közbe. – Nem tenném meg ezt veled és Doyounggal sem, én, csak végső esetben öltem volna, hogy… Se Lucas se más farkas ne okozzon gondot, ha én már nem leszek melletted – mosolyodik el keserűen.
- Nem értem miről beszélsz – suttogom halkan.
- Arról, hogy hazudott neked – szólal meg újra Tae, amint látja, hogy a lány nem fog mondani semmit.
- Taeyong! – szól rá Eunji vészjósló hangon. – Hagyd abba!
- Miért, különben engem is elteszel lábalól? – Kérdez vissza az alfa, mire én döbbenten pislogok rá. – Mint ahogy utaltál is rá?
- Muszáj ezt most megbeszélni? – Sziszegi a lány, én meg csak ide-oda kapom a pillantásom.
- Jó lenne, addig, amíg még itt vagy – kontrázik Taeyong. – Ha te nem mondod el, majd én.
- Jó – sóhajtja végül Eunji, majd karon ragad. – Ezt csak vele akarom megbeszélni – veti oda Taeyongnak, majd maga után vonszolva indul meg velem haza. A lány házáig vezető viszonylag rövid út alatt egyikünk sem szólalt meg. Mindketten a gondolatainkba mélyedve lépdeltünk egymás mellett. Rengeteg dolog kavargott most a fejemben. Mi az, amit Tae tud Eunji-ről, de én nem? És mégis honnan tudja? Nekem miért nem mondott semmit a lány? Mi járhatna azzal, hogy esetleg elmegy? Mi az a dolog, ami esküszegésre kényszerítené?
Minden olyan zavaros. Nem értem, hogy a legjobb barátom mit és miért titkolhat előlem. Hogy mi ez a sok utalás arra, hogy elmehet… hogy elmegy.
Idő közben megérkeztünk a lakáshoz, ahol Eunji a szobájába vezetett, majd leültetett az ágyra és a szekrényében kezdett el kutakodni. Két perccel később egy nagy köteg papírral a kezében ül le mellém.
- Tudom, hogy már el kellett volna mondanom, de… Féltem – mondja, majd felém nyújtja a rengetegiratot. Értetlenül pislogok, hol a lányra, hol a papírkötegre. – Olvasd el – kér a lány, mire én a soroknak szentelem a figyelmem. Orvosi leletek, vizsgálati papírok és kiértékelések. És mind ugyan úgy végződik.
- Ugye ez nem igaz? – pillantok fel a lányra könnyes tekintettel.
- Sajnálom – suttogja hallkan, ölében pihenő kezeit fixírozva. – Az orvosok azt mondták, erős vagyok, hogy van esélyem a gyógyulásra, de… Nem én vagyok az első a családból és eddig senkisem élte túl…
- De te, más vagy, nem a család tagjaid! Te Park Eunji vagy, aki nem ismer lehetetlent!
- Ez igaz, de… Nem tudom Winwin – sóhajt fel. – Az biztos, hogy sokat segítene, ha nem kéne Lucas miatt aggódnom.
- Azt mondod? – kérdezem hírtelen, mire bólint. – Akkor ne tedd – mondom, majd szorosan magamhoz ölelem. – Nem veszíthetlek el, pláne nem miatta! – suttogom halkan. Nem engedhetem, hogy Yukhei miatt tovább romoljon az állapota. Épp ezért fogok megtenni mindent azért, hogy eltűnjön az életünkből!
- Lemegyek vízért – mondom, eltolva magamtól a lányt. – Te is kérsz?
- Igen – mosolyodik el halványan, mire én bólintok. Felállva az ágyról indulok ki a szobából, reménykedve benne, hogy remegő lábaim elvisznek a végcélig. Amint kilépek az ajtón, be is csukom magam mögött, majd a zárhangos kattanása töri meg a csendet. Hallom, ahogy Eunji felpattan az ágyról és az ajtófelé indul, de nem foglalkozva vele süllyesztem a zsebembe a kulcsot, majd torkomban dobogó szívvel indulok a kijárat felé. Még hallom, ahogy a lány az ajtót rángatja és utánam kiabál, de mély levegőt véve hagyom magam mögött a házat, annak a személynek a keresésére indulva, akit eddig a leginkább kerültem.

3. Extra – Again (18+)

Jaehyun pov.:

      Épp, hogy lelépett a két nem várt vendég, megjelent az ajtóban két aggódó omega és egy dühös lány.
- Jól vagytok? – érkezett a kérdés Eunji-től, de válaszolni már nem volt időm, ugyanis Doyoung, amint meglátta a vérző karomat, nekem csapódva vont szoros ölelésbe.
- Úr Isten – motyogta, majd eltolt magától. – Nagyon fáj? – Simított végig a karomon, épp csak az ujjai hegyével érintve a bőrömet, kerülve a sebeket.
- Nem vészes. Egy óra és kutya bajom – nyugtatom mosolyogva, de nem úgy tűnik, mintha ez nagyon hatásos lenne.
- Tudhattam volna – hallom meg Winwin hangját, ahogy ép kezemmel közelebb húzom magamhoz Doyoungot. – Először is – fordul felénk -, Kim Doyoung, te magyarázattal tartozol nekem – emeli meg a mutatóujját. – Másodszor, mesélnem kellett volna Lucasról és akkor…
- Nem a te hibád – vág közbe Tae.
- Valóban – ért egyet Eunji is. – Megyek és elbeszélgetek vele – indul el kifelé, de Doyoung utána szól.
- Biztos, hogy ez jó ötlet, most, hogy…?
- Ne aggódj miattam. Különben is, Shicheng-nek és Taeyongnak van mit megbeszélnie. Te pedig foglalkozz inkább Jaehyunnal – kacsint a karjaimban tartott omegára, majd eltűnik, a barátaink pedig követik a példáját, így kettesben maradunk.
- Le-lefertőtlenítem – motyogja Doyoung, majd eltávolodik tőlem.
- Erre semmi szükség – ellenkezek, de mikor küld felém egy szúrós pillantást, csak felsóhajtva törődök bele a sorsomba. – A fürdőben – mutatok a megfelelő ajtóra -, találsz hozzá kellékeket – mondom, majd amint eltűnik az ajtó mögött a szobámba sétálok, hogy megszabaduljak a véres felsőmtől. Épp csak lekaptam az átázott pólót, mikor hangos koppanásra lettem figyelmes, így hátra fordultam. Doyoung keltette a zajt azzal, hogy leejtette az elsősegély dobozt, majd kissé piros arccal meredt rám. Először nem értettem miért, de amint lepillantottam, megvilágosodtam. Gyanítom nem sokra emlékszik az együtt töltött éjszakánkból, de arra biztosan, hogy erősödtem egy kicsit azóta. Elmosolyodva pillantottam fel rá újra.
- Nos, segítesz? – billentettem oldalra a fejemet, de nem válaszol. – Nem csak nézni szabad – lépek közelebb, hogy felvéve a dobozt adjam a kezébe -, hozzá is érhetsz – vigyorgok rá, mire megrázza a fejét, majd mellkasomra helyezve a tenyerét tol az ágyhoz, ahova le is ültet, majd elém térdel a padlóra, mire az arca még vörösebb lesz az én mosolyom pedig kiszélesedik. Már épp mondanék valamit, mikor szakavatott mozdulatokkal kezdi el kitisztítani a már gyógyulásnak indult sebet. Szemöldök ráncolva tűröm a törődést, majd mikor végez ép kezemmel karolva át őt húzom közelebb magamhoz.
- Köszönöm – suttogom a fülébe, mire megremeg. Felbátorodva nyomom ajkaimat a nyaka puha bőrére, majd az állvonalát követve haladok az ajkai felé, de mielőtt megcsókolhatnám felpattanva hátrál pár lépést.
- Sz-szívesen – dadogja, majd az ajtó felé fordul, de még mielőtt elindulhatna elé lépek.
- Miért menekülsz előlem? – indulok meg felé lassan.
- Én nem menekülök – suttogja halkan.
- Akkor miért nem engeded, hogy hozzád érjek? – Kérdezem, tekintetemet az övébe fúrva.
- Mert… mert – keresi a szavakat. Majd hirtelen válik dacossá a pillantása. - Azt hiszed, hogy van esélyed arra, hogy… hogy még egyszer alád feküdjek? Csak, mert esélyt kaptál? – Kezd el hátrálni.
- Van egy olyan érzésem, hogy igen – mondom, egyre közelebb sétálva hozzá, lassan a falnak szorítva.
- Nagyon magabiztos vagy… de…
- De mi? – Kérdezem elmosolyodva, szorosan elé lépve, ahogy a háta találkozik a fallal.
- Én, nem… - dadogja, tekintetével a menekülő utat keresve. Ahogy elveszett pillantással keresi a kiutat a helyzetből, enyhén piros arccal felettébb édes látványt nyújt.
- Tudod Doyoungie, az édes fiúk a gyengéim – suttogom a fülébe, kezeimet a feje mellett a falhoz támasztva, mire megremeg a teste. Elmosolyodva lépek még közelebb hozzá, így teljes testemmel az ö remegő testéhez simulok, mire alig hallhatóan felsóhajt, nekem pedig elég ennyi, ahhoz, hogy feladjam az elveimet és az ajkaira tapadjak. Hevesen kezdem csókolni, de ahogy észreveszem, hogy nem igen tiltakozik, kicsit visszaveszek a tempóból. Hosszú percekig csókoljuk egymást és nekem bele kell mosolyognom a csókba, ahogy Doyoung a nyakam köré kulcsolva a karjait simul még jobban hozzám.
- Hogy is van ez a „nem fekszem alád” téma? – kérdezem felvont szemöldökkel, mire eltávolodna tőlem, de a derekára fonódó karjaim, na meg a fal megakadályozzák ebben. – Nem kell rögtön felkapni a vizet – suttogom az ajkaira – csak addig megyünk el, ameddig te szeretnéd – mondom, majd újra az ajkaira tapadok, bal kezemet a fenekére vezetve, úgy markolva meg, mire belenyög a csókba. Azt hiszem ideje eljutni az ágyig. És az egészben az a legjobb, hogy most még csak nem is tüzel, így teljesen tiszta fejjel szeretne újra az enyém lenni. Ha esetleg mégsem, majd elérem, hogy akarja. Lassan kezdek el az ágy felé hátrálni, közben végig ajkait falva, kezeimmel óvatosan a pólója alá furakodva, úgy cirógatva a puha bőrt. Amint a lábam az ágyamnak ütközött átfordítva magunkat döntöttem őt hanyatt, azonnal felé is mászva, mire meglepetten pillantott rám.
- Nem azt ígérted, hogy csak addig megyünk el, ameddig én akarom? – kérdezte félénk hangon, mire nyugtatólag mosolyogtam rá.
- De igen, viszont azt nem ígértem, hogy nem próbálom meg elérni, hogy mindent akarj – feleltem, majd ajkaimat nyakára tapasztva szívtam meg a puha bőrt, mire felnyögve fordította el a fejét, ezzel nagyobb hozzáférést biztosítva, amit ki is használtam. Apró harapás és szívásnyomokkal tarkítva csókjaim útját jutottam el az Ádám-csutkájáig, majd kissé megszívva az említett területet szakadtam el a nyakától.
- Jaehyun – szuszogta halkan a nevem, mire rá emeltem a pillantásom, de Doyoung csak a hajamba túrva rántott magához egy újabb csókra, egyre közelebb préselve hozzám felhevült testét. S bár ugyan azt a fiút csókolom, ugyan azt a testet érintem, mégis minden más, mint legutóbb. Tudom, hogy most nem az ösztön és nem is csak a vágy irányítja, de az is, amit irántam érez és ez boldoggá tesz. Elszakadva az édes ajkaktól csúsztattam kezeimet a pólója alá, majd ezúttal meg is szabadítottam az anyagdarabtól.
- Gyönyörűbb vagy, mint emlékeztem – suttogtam, kezeimet végig simítva a testén, mire megremegett.
- Jae – sóhajtotta a nevem, majd halkan felnyüszített, ahogy kezeim egyre érzékenyebb területekre kalandoztak. Élvezve az általa kiadott édes hangokat szabadítottam meg lassan a nadrágjától is, de mikor az alsóját toltam volna le, a csuklómra fogva állított meg.
- Várj – sóhajtotta, majd felülve nézett a szemeimbe. – Tudnom – vett egy mély levegőt, majd újra kezdte. – Tudnom kell, miért…? – állt meg újra, de értettem a kérdést.
- Mert azóta az éjszaka óta nem tudlak kiverni a fejemből – válaszoltam őszintén. – Mikor reggel felkeltem, arra gondoltam, talán megismerhetlek jobban, de te nem voltál sehol. Megpróbáltalak megkeresni, de nem tudtam, hol is kezdhetném – mondtam, mire lehajtja a fejét. – De csak az számít – fordítom magam felé -, hogy most itt vagy – csókolom meg, majd hanyatt döntöm és újra az alsója korcába akasztom az ujjaim, de ezúttal engedi is, hogy megszabadítsam tőle. Szenvedélyesen csókolva őt csúsztattam a kezem félmerev férfiasságára, majd rákulcsolva az ujjaimat kezdtem masszírozni azt, mire ő elszakadva tőlem nyögött fel, körmeit a karjaimba mélyesztve.
- Jae-hyun – nyöszörögte, kezeit felcsúsztatta a karjaimon, majd nyakam köré kulcsolva őket rántott le magához egy újabb csókra. Míg ajkaival voltam elfoglalva, alig vettem észre, hogy egyik keze idő közben felfedező útra indult, meg sem állva a már igen csak szűkös farmerem derekáig, ahol elidőzött egy kicsit, majd megszabadítva az övemtől, nyitotta ki a nadrágot, hogy akadály nélkül alá csusszanva érjen hozzám, mire most én törtem meg a csókot, hangosan morranva temetve arcomat a nyakhajlatába. Néhány hosszú pillanat után végül eltávolodva tőle rugdostam le a maradék ruhámat, majd újra fölé mászva emeltem ajakihoz három ujjamat.
- Nyálazd be őket – utasítottam, mire ajkai köze vette az ujjaimat és végig a szemembe nézve kezdett el rajtuk cuppogni. Azt hiszem ezt nem gondoltam át eléggé…
Alig két perc után kihúztam az ujjaimat a nedves forróságból, majd ajkaira tapadva vezettem a kezeimet a lába közé, mire ő hatalmas terpeszbe rendezve azokat lökte feljebb a csípőjét, így nem várva tovább toltam fel benne az első ujjamat, mire csak egy türelmetlen sóhajt hallatott, ezért rögtön küldtem utána a másodikat is, majd pár percre rá a harmadikat. Alig öt perccel később már a feje mellett támaszkodva szemeztem vele, lassan feltolva benne a férfiasságom, mire lányokat megszégyenítő sikoly hagyta el az ajkait, majd azonnal a derekam köré kulcsolva a lábait szólt rám, hogy mozogjak én pedig nem voltam rest teljesíteni a kérését, meg sem állva addig, míg mindketten át nem éltük a gyönyört.
Hangosan szuszogva, egymást ölelve feküdtünk az ágyban, próbálva felfogni, mit is tettünk. Boldog mosollyal az ajkaimon húztam őt magamhoz még közelebb, így félig már rajtam feküdt, de ez engem egyáltalán nem zavart. Érezni szerettem volna, hogy itt van és tudni, hogy itt is marad.
- Ígérj meg nekem valamit – törtem meg a csendet.
- Mit?
- Azt, hogy itt leszel, mikor felkelek – motyogtam, küzdve a fáradsággal.
- Ígérem – felelte mosolyogva, mire nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd hagytam, hogy az álom átvegye felettem az uralmat.

11. fejezet

Lucas pov.:

      Dühös tekintettel méregetem az előttem állót, akinek az arcán épp csak egy pillanatig tűnik fel a felismerés, majd vissza rendeződik érdektelen arckifejezésbe.
- Oh, tehát te vagy az az alfa, aki zaklatja Winwint – kezdi kimért hangon, de a szemei elárulják egyre gyűlő haragját.
- Én nem zaklatom – sziszegem -, csak megvédem, ami az enyém!
- Csakhogy, ahogy már mondtam is – vigyorodik el – Shicheng nem a tiéd, mi több. Újholdkor a falkám és ezzel együtt az én részem lesz – mondja.
- Ha megéled – morgom, majd előre lendülve támadok neki, de kitérve előlem rúgja ki a lábam, így hangos csattanással üdvözlöm a padlót.
- Ahogy nézem nem lesz nehéz dolgom – mondja szemrehányóan. Ki nem állhatom, ha gúnyolnak! Felmordulva állok talpra, majd kihasználva magabiztosággát és pillanatnyi figyelmetlenségét rontok neki újra, ezúttal a földre is döntve, ami nem túl szerencsés, mivel ránt magával engem is, így rajt landolok. De nem sokáig vagyunk a zavaró testhelyzetben, bal lábát felhúzva térdel a gyomromba, majd azzal a lendülettel le is dob magáról, egyenesen neki hajítva a kanapénak.
- Ezt most hagyd abba kölyök – szól rám, feltápászkodva. – Amíg nem esik komoly bajod – fejezi be, de én újra neki rontanék, csak arra nem számítok, hogy a másik alfa jól megtaposva a gerincemet nyom a padlóra. – Most pedig – guggol le elém a fehér hajú -, hallgass meg szépen. Először is, ha Winwin veled szeretne lenni, akkor megpróbálna a közeledbe kerülni, nem pedig elkerülne. Másodszor, hidd el, ha Shichenget akarod, nem miattam kéne aggódnod első sorban.
- Azt hiszed nem tudok Eunji-ről – nyöszörgöm, mire a hátamra nehezedő talp, megemelkedik egy kicsit, így végre normálisan kapok levegőt.
- Mit tudsz róla? – Válik érdeklődővé a hangja.
- Gyanítom többet, mint te – szusszantom, mire összeráncolja a szemöldökét, de megszólalni már nincs ideje. Hangosan vágódik ki az ajtó, majd a következő pillanatban eltűnik felölem a súly, ahogy az érkező elsodorja a felettem álló alfát. Amint felszabadulok, talpra is állok és már épp esnék neki az előttem állónak, mikor egy hangos nyüszítés hasítja ketté a felhevült csendet.

Kun Pov.:

      Azt hittem kiszakad a tüdőm a helyéről, amig végre elértem azt a helyet, ahol Lucas volt. Éreztem, hogy nagy a baj, de nem gondoltam volna, hogy egyszerre két alfánál is kihúzza a gyufát. Mondjuk, amilyen forró fejű, számíthattam volna rá. Amint beléptem a helyiségbe és elém tárult a látvány, megállt a szívem, így nem gondolkodva rohantam le a Yukhei hátát taposó alfát, a testsúlyommal taszítva a földre. Hátra pillantva győződtem meg róla, hogy jól van, de az alattam fekvő farkas kihasználta a figyelmetlenségemet, majd a körmeit a vállaimba mélyesztve hajított el valamerre, én pedig meg sem álltam, míg a hátam nem találkozott az asztal lábával. Hangos nyüszítés hagyta el az ajkaimat, ahogy megpróbáltam lábra állni, de nem ment. Lucas azonnal felém kapta a pillantását, ami aggodalmat és bűntudatot sugároz, de még mielőtt felém léphetne az alfa, akit az előbb támadtam meg, hátulról kapja el a karját, majd kitekerve azt kényszeríti térdre, mire felmorran.
- Lucas – suttogom elhalóan, újra megpróbálva a talpra állást, de egészen addig nem sikerül, míg a fehér hajú alfa, Taeyong fel nem ránt és ha nem tartana a karomnál fogva, újra a padlón kötnék ki.
- Feltétlenül szükséges ez? – szólal fel a mellettem álló, mire Lucas csak rá morog. – Nos, most, hogy mindenki lenyugodott – mondja, ignorálva Yukhei gyilkos pillantását. – Elmondhatnád, mi az, amit tudsz Eunji-ről?
- Miért is segítenék neked? – kérdez vissza Lucas.
- Nem is tudom – feleli Taeyong, megmarkolva a vállam, mire az újra vérezni kezd én pedig újra felnyüszítek. Szedd már össze magad Kun! Lucasért!
- Rendben – emeli meg a hangját Cas, mire meglepetten pillantok rá -, csak ne bántsd – teszi még hozzá, mire az én szívem hevesebben kezd el verni. – Eunji egy vadász…
- Olyat, amit még nem tudok – morran rá Taeyong.
- Mondanám, ha hagynád, hogy befejezzem – sziszegi Lucas, mire a mellettem álló csak bólint, hogy folytassa. – Mint láthattad, nem igen van jóban a családjával, ami annak köszönhető, hogy… - magyaráz, de elhallgat, majd bocsánat kérően pillant rám, mire én mély levegőt veszek. Tudom, hogy nem akarja elmondani, mert, ha Taeyong tudná az igazat, túl könnyű dolga lenne, de… Én azt akarom, hogy tudja, hogy megszerezze Winwint, hogy… Nekem is legyen esélyem.
- Mert Eunji beteg és meg fog halni, ami azt jelenti, hogy nem tud tovább vigyázni Winwinre, a húga venné át a helyét, de az anyja nem engedi – hadarom el gyorsan, amit kiderítettem Eunji bátyától, majd lesütöm a tekintetem, nem merve Yukhei-re pillantani.
- Wow – nyugtázza a hallottakat a mellettem álló, majd elenged, mire én a padlóra zuhanok. – Vigyázhatnál jobban az omegádra – fordul Lucas felé, mire meglepetten nyikkanok fel… Honnan tudja, hogy ő és én…? – Messziről érezni rajta a szagodat – vigyorodik el Taeyong. – Biztos vagy benne, hogy neked Shicheng kell, mikor itt egy omega, aki csak arra vár, hogy megjelöld? – Vonja fel a szemöldökét, mire Cas felmordulva rántja ki karját a másik alfa szorításából, búcsúzóul végig karmolva a karján, majd elém lépve karol fel és indul ki a házból.
      Épp, hogy csak kilépünk a kapun az utca bal sarkánál felbukkan Eunji és a két omega, így mi jobbra vesszük az irányt, de csak remélni tudom, hogy nem jönnek utánunk, mert hála nekem, nagyon lassan haladunk.
- Sajnálom – suttogom, mire Luca felém fordítja melegséget és aggodalmat sugárzó tekintetét.
- Nem, én sajnálom – nyom egy puszit a homlokomra, mire elpirulok. – Néha gondolkodhatnék is – mondja bűnbánó hangon, mire én csak rá mosolygok.
- Szeretem, ha forrófejű vagy!

10. fejezet

Taeyong pov.:

                Jae lakásának nappaliában állva, bámulok ki az ablakon, várva, hogy a ház tulajdonosa haza érkezzen.  De arra, amit látok még én sem számítottam! Szélesen elvigyorodva figyelem, ahogy a barátom a vele érkező felé fordul, majd perverz mosolyra húzva az ajkain kérdez valamit, amire a vele szemben álló csak hevesen megrázza a fejét, majd piros arccal hátrál két lépést, mire Jaehyun elnevetve magát nyúl a srác keze után, hogy közelebb rántva magához súgjon valamit a fülébe, amitől az még vörösebb lesz, majd szélesen elmosolyodva távolodik el újra Jae-től. Azaz csak távolodna, ha az alfa nem rántaná újra magához egy csókra. Jaehyun végül elengedi a paradicsom színű srácot, majd elköszönek egymástól.
- Ha nem láttam volna, amit láttam – szólalok meg, amint Jae belép a házba, ezzel a frászt hozva a felhők között járó alfára. – Akkor is meg tudnám mondani, hogy a vigyorodat egy cuki, piruló omegának köszönheted.
- Taeyong, még egy ilyen és visszakérem a kulcsodat – sandít rám a ház tulaja, mire csak elnevetem magam.
- Inkább azt mond meg nekem, hogy sikerült-e felfedezned mást is a srác száján kívül – vigyorgok rá, mire csak megforgatja a szemeit.
- Ami azt illeti igen – komolyodik el. – Elég sok mindent és garantálom, hogy téged is annyira meg fog lepni, mint engem!
- Akkor ki vele!
- Igazad volt Eunji-vel kapcsolatban, titkol valamit, nem is akármit. De kezdem az elején – mondja leülve a kanapéra, jelezve, jobb, ha én is helyet foglalok. – Ugye múlt héten volt a zéták beavatása – kezdi, mire bólintok. –Az egyik gyerek, név szerint Mark Lee úgymond jóban van vele. Nos, ennek a Marknak van egy haverja, Donghyuck…
- Aki vezeti azt a hülye blogot? – vágok közbe, mire ő bólint.
- Az az igazság, hogy nem is olyan hülye az a blog. Még a nyáron volt egy érdekes bejegyzése, egy diákról, aki a mi iskolánkba jár. Egészen pontosan egy lányról. Az volt a cikk lényege, hogy az ellentétek valóban vonzhatják egymást, már baráti szinten is, mi más magyarázhatná, hogy egy vadász – emeli ki a szót, mire elkerekednek a szemeim -, egy farkasokkal teli iskolába jár, csak azért, mert a barátai is farkasok – fejezi be és várakozóan pillant rám, de jelenleg köpni-nyelni nem tudok ezért folytatja.  – A bejegyzés ugyan alig két napig volt elérhető, de Tennek van róla egy másolata, ami ugyan magában nem mondana sokat, de az Emma hallotta telefonálni ezt a bizonyos lányt. A beszélgetés alatt olyan szavak hangzottak el, mint például, kiképzés, fegyverek és hogy valaki még nem áll készen ezekre.
- És ezzel azt akarod mondani, hogy ez a lány nem más, mint Eunji? – kérdezek rá végül.
- Igen és ha belegondolsz, lehet benne valami. Mint ahogy említetted is, tud Hansol-ról, pedig nem valószínű, hogy látta volna, legalábbis nem Yutával. Illetve az is sejtet valamit, hogy egyáltalán nem ijedt meg egy feldúltalfától és arra sem reagált, hogy falhoz vágtad, mi több!
- Ez megmagyarázza azt is, honnan tudta, hogy Winwinnek „segítségre” van szüksége – teszem hozzá.
- Persze ez még közel sem elég bizonyíték, szóval okosnak kell lennünk. Arról nem is beszélve, hogy úgy néz ki, Eunji is enged az álláspontjából – vigyorodik el.
- Ezt miből gondolod? – Vonom fel a szemöldököm.
- Mint láthattad, a délután egy részét Doyounggal töltöttem, ami annak köszönhető, hogy beszélt Eunji-vel és hála a lánynak, átgondolta a dolgokat és ad nekünk még egy esélyt – mondja, még mindig vigyorogva.
- Mi az, hogy „még egy esélyt”? -Ráncolom össze a szemöldököm. – Jung Jaehyun, van valami, amit el szeretnél mondani nekem?
- Meglehet – vakarja meg a tarkóját. – Már korábban is el akartam mondani, de nem tudtam, mit reagálnál.
- A falkám tagja vagy, nem mellesleg a legjobb barátom, ha baromságot csinálsz sem fogok megharagudni rád – mosolygok rá, amit viszonoz. – Na de, most ki vele? Mi történt köztetek?
- Még a nyáron, volt az a zenei rendezvény, amire Yutáékkal mentem – kezd neki. – Mivel mindenkit más érdekelt, szétváltunk, megbeszélve, hogy a kapunál találkozunk. Mivel elég hamar meguntam a dolgot, elindultam kifelé, de mielőtt a kapuhoz értem volna, neki mentem valakinek. Egy omegának, aki ráadásul tüzelt is. Ott a tömeg közepén, körülöttünk több száz alfával, így gondoltam segítek neki kijutni onnan. Kérdeztem tőle, hogy merre lakik, de már nagyon máshol járt, így nem válaszolt, ezért ide hoztam. Gondoltam, ha lefektetem aludni, akkor majd jobban lesz, esetleg felhívom Taeilt, hogy mit lehet tenni, mert ő úgy is mindent tud. De még mielőtt magára hagyhattam volna, rám mászott. Próbáltam meggyőzni, hogy hülyeséget csinál, de alfa vagyok – vigyorodik el. – Elég hamar meggyőzött róla, hogy nem szeretnék sehova sem menni. Életem legjobb éjszakája volt, de… - akad meg.
- De?
- Reggel mikor felkeltem nem volt mellettem. Eleinte próbáltam úgy felfogni, hogy legalább nem fog nyaggatni, hogy most akkor, mi lesz velünk, de nem tudtam kiverni a fejemből, ami vicces, mert még a nevét sem tudtam. Meg akartam kérdezni Tent, de mivel egész nyáron Thaiföldön volt, úgy gondoltam, nem tudhatja ki ő. Aztán azon az estén, amikor véletlen összefutottunk Winwin-nel, meglátta őt és újra eszembe juttattot mindent. Ezért is örültem, hogy elkezdtél érdeklődni Shicheng után, mert így én is újra a közelébe kerülhettem. És mint látod, megérte – mosolyodik el, majd hírtelen komoly tekintettel pillant rám. – És te? Milyen volt a kis látogatásod? – Vált perverzre a mosolya, mire megforgatom a szemem.
- Sikeres volt – vigyorgok rá. – Bár nem annyira, mint a te nyári kalandod, de remélem ugyan oda vezet, mert… - akadok meg a mondatban, ahogy egy idegen szag csapja meg az orrom. Ahogy Jae-re pillantok, látom, neki is feltűnt az ismeretlen látogató. Lassan felállt a kanapéról, majd kimért léptekkel indult az ajtó felé, de még mielőtt oda ért volna, a nyílászáró hangos csattanással vágódott a falnak és belépett rajta egy feldühödött alfa.
- Szóval te vagy az! – Indult meg felém és mikor Jaehyun elé lépett, hogy megállítsa, csak odébb lökte a barátomat, majd két lépésre tőlem állt meg, dühösen izzó tekintetét az enyémbe fúrva. – Te vagy az az alfa, aki rámászott az ÉN – emeli ki a szót – Winwinemre! – kiált rám.
- Először is, nem hinném, hogy Shicheng a tiéd lenne – kezdem higgadtan. – Másodszor, én nem másztam rá, ő is legalább annyira benne volt, mint én – vigyorodom el, ezzel még jobban feldühítve.
- Te rohadék! Hogy merészeltél hozzá érni?! – Lép közelebb, de nem ijeszt meg.
- Tekintve, hogy Winwin kért meg rá, nem hinném, hogy aggódnom kéne – billentem oldalra a fejem. – Nem mintha közöd lenne hozzá, kedves…?
- Lucas…

9. fejezet

Winwin pov.:

      Egy homlokomhoz érő hideg kéz ébreszt fel, így lassan kinyitva a szemem találom magam szemben Eunji-vel, mire kicsit rémülten pillantok oldalra, de Taeyong, már nincs itt. Vajon mikor ment el? Eunji látta? Összevesztek? Rohannak meg a gondolatok, de elnézve Eunji nyugodt, de kissé kisírtszemeit nem futottak össze.
- Eunji? – szólítom meg a lányt rekedt hangon. – Miért sírtál? – kérdezem, mire mély levegőt vesz. – Ugye nem… Nem miattam? – rémülök meg, ahogy eszembe jut, nem éppen voltam vele kedves.
- Nem, dehogy – mosolyog rám, ami megnyugtat egy kicsit. – Csak kicsit sok volta stressz.
- Oh. De minden rendben? Hol voltál? Hol van Doyoung? Ugye nem vesztetek össze?
- Nem kifejezetten mondanám, csak nem értettünk egyet valamiben – sóhajtja leülve mellém. – És te jobban vagy? Látom már a szemed sem annyira zöld.
- I-igen – dadogom elpirulva, mire villant felém egy mindent tudó pillantást. Csak nem…? – Pár nap és vége – teszem még hozzá, mire ő bólint.
- Winwin, beszélhetnénk komolyan?
- P-persze.
- Huh. Tudom, hogy néha nagyon idegesítő vagyok, főleg mostanában, de… Én csak szeretnélek megvédeni. Sokat gondolkodtam az elmúlt pár órában és hála Doyoungnak, arra jutottam, hogy… - Vesz egy mély levegőt én pedig izgatottam várom, mit fog mondani. – Lehet, hogy nem leszek melletted örökre…
- Ne butáskodj, még szép, hogy igen! – szakítom félbe, mire elmosolyodik, de van némi keserűség abban a mosolyban.
- Ha így is lesz, akkor is kell melléd valaki, aki… Aki mellett boldog lehetsz farkasként is.
- Istenem – suttogom magam elé révedve.
- És ha megeshet az, hogy ez a valaki Taeyong, akkor esélyt kell neki adni… És ez vonatkozik rám is. Én csak nem szeretném, ha az lenne a vége, mint Lucasnál – sóhajtja.
- Nem lesz – mosolygok fel rá. Nem lesz, mert Taeyongot…kedvelem.
- De ez nem jelenti azt, hogy kifejezetten kedvelném őt, vagy a falkáját! – fordul felém komoly tekintettel. – Mindösszesen csak azt szeretném, ha boldog lennél te is és Doyoung is. És igen, jól értetted, ez azt jelenti, ha Tae valami olyat tesz, ami nagyon nem tetszik – húzza össze a szemeit és ettől az az érzésem támad, tudja, hogy itt járt. – Vagy olyat, ami fájdalmat okoz neked, szarni fogok az eskümre és kitekerem a nyakát!
- Afelől nincs kétségem -kuncogom, majd elkomolyodva fogom meg a kezét. – Eunji, ugye tudod, hogy nem akartalak megbántani? – kérdem, mire elmosolyodva bólint. – Te vagy a legjobb barátom, amióta csak az eszemet tudom és soha nem szeretnélek elveszíteni – mondom, mire végig csordul egy könnycsepp az arcán és magához rántva ölel meg szorosan.
- Bár így lenne – suttogja a hajamba és bár nem értem, mi ez a sok feltételes mód, nem teszem szóvá a dolgot. A kellemes némaságot végül a mobilom rezgése zavarja meg, mire Eunji elengedve áll fel mellőlem. – Intézd el gyorsan – mutat a telefonomra -, aztán pihenj. Szólok, ha kész lesz a vacsora. – mondja, majd kisétál a szobából. Izgatottan fordulok a telefonom felé, hogy felkapva nyissam meg a nemrég érkezett üzenetet.

Szia baba.
Sajnálom, hogy nem mellettem ébredtél, de Eunji-ék haza értek, így
jobbnak láttam eljönni. Remélem nem haragszol!
Pihenj sokat és vigyázz magadra.
A suliban találkozunk!
Taeyong.

Mosolyogva olvasom végig a sorokat, majd gyorsan visszaírok, hogy nincs semmi baj és hogy várom, hogy újra beszélhessünk, fontos dolgot szeretnék elmondani. Épp csak elküldöm az üzenetet, azonnal jön is a válasz, hogy oké. Még mindig mosolyogva dőlök hanyatt az ágyamon, jelenleg a világ legboldogabb omegájának érezve magam. Tudom, hogy ezzel még közel sem simult el minden gond, de bízom Taeyong-ban, hiszen most sem használta ki a helyzetet és csak azt tartotta szem előtt, hogy nekem jobb legyen, pirulok bele a gondolatba.
- Ah, Istenem, add, hogy minden egyenesbe jöjjön! – sóhajtom, majd a telefonomat kézbe véve olvasom el újra és újra a Tae-től kapott pár sort, míg el nem nyom az álom.

Doyoung pov.:

      Remegő lábbakkal és görcsbe rándult gyomorral torpanok meg az ajtó előtt, ezredszerre is végig gondolva, mit is keresek itt. De még mielőtt teljesen berezelnék és elfutnék felemelem a kezem és bekopogok. Huh, most vagy soha! Gondolom és mintegy végszóra kinyílik a nyílászáró és megpillantom a keresett személyt.
- Beszélhetnénk? – kérdezem félénken. Ne már Doyoung, máskor olyan nagy a szád, most meg olyan vagy, mint egy kis nyuszi! Korholom magam, nem merve az előttem állóra pillantani.
- Persze.
- Sétálhatunk? – kérdezem végre felemelve a tekintetem, mire elmosolyodva nyúl a dzsekiéért és kilép mellém.
- Merre szeretnél menni?
- Mindegy – felelem elindulva valamerre.
- Miről szeretnél beszélni?
- Huh. Nézd Jae – kezdem -, gondolkoztam azon, amit mondtál és… Arra jutottam, hogy oké.
- Oké? Mit értesz az alatt, hogy oké?
- A-azt mondtad, hogy nem hagyod, hogy elfelejtsem, ami történt – kezdek babrálni a pulcsim ujjával.
- Ez így is van – mondja, megfogva a kezem késztetve megállásra. – Te kezdted el ezt a játékot – mondja az állam alá nyúlva, hogy végre rá nézzek. – És én folytatni szeretném – mondja komolyan, a szemeimbe pillantva, mire érzem, hogy még jobban kipirul az arcom. – Szóval, mit értesz az alatt, hogy oké?
- Én, csak… Arra gondoltam, hogy oké – fordítanám el a tekintetem, de annyira magával ragadott az övé, hogy képtelen vagyok rá. – Próbáljuk meg – suttogom, olyan hallkan, hogy abban sem vagyok biztos, egyálltalán meghallotta.
- Hogy mondod? – kérdezi vigyorogva. Szóval hallotta.
- Jól értetted – mondom egyre vörösebben.
- Az a baj drágám, hogy nem értettem tisztán –szélesedik ki a vigyora, jót szórakozva a zavaromon.
- Azt mondtam – kezdem kicsit hangosabban -, hogy oké, próbáljuk meg.
- Örülök neki, hogy így gondolod – mondja közelebb hajolva, de még mielőtt hozzám érhetne az ajkaira teszem a kezem.
- De ez nem jelenti azt, hogy zöld lapot kaptál! – szólok rá, mire megfogva a csuklómat húzza el a kezem a szája elől és elmosolyodik. – Tiszta sor? – kérdezem, még mindig a szemeibe nézve.
- Kristály tiszta – feleli, majd még mindig fogva tartva a kezeimet, hajol újra hozzám, hogy puszit nyomhasson a szám sarkába. – De ez nem jelenti azt, hogy nem fogok próbálkozni – suttogja az ajkaimra, majd összekulcsolva a jobb kezünk ujjait indul újra útnak, húzva magával engem is. Remélem nem bánom meg a döntésem! Ha igen, megverem Eunjit!

8. fejezet (16+)

Taeyong Pov.:

      Idegesen járom végig a folyósókat. Nem csak azért, mert Eunji félbe szakított minket Winwin-nel, de azért is, mert aggaszt a lány. Nagyon sokat tud a farkasokról és kötve hiszem, hogy ez csak azért van, mert omegákkal barátkozik. A Yutával való beszélgetéséből kiderült, hogy tud a pasijáról, ami azért is meglepő, mert még mi sem láttuk soha.
- Jaehyun! – szólok a barátom után, amint meglátom kilépni a mosdóból.
- Na, ilyen gyorsan végeztetek? – Kérdezi vigyorogva.
- Nem – morgom, mire megváltozik az arckifejezése és kérdő tekintettel pillant rám. – Eunji és Doyoung félbeszakítottak minket.
- Oh.
- Igen, az. Bosszant az a lány és nem csak azért, mert nem akar Winwin közelébe engedni, de azért is, mert valamit titkol, ebben teljesen biztos vagyok – magyarázom, ahogy kifelé indulunk az iskolából. – Szeretném, ha kiderítenéd mi az. Mi köti Winwinhez, mennyit tud a múltjáról és ha már itt tartunk, szeretném, ha utána néznél még valakinek.
- Ki lenne az?
- Csak annyit tudok, hogy Lucasnak hívják és nagy valószínűséggel a másik iskolába jár. Van egy omega barátja, akinek Kun aneve.
- Értem.
- Kérd meg Tent és a barátnőjét, illetve Yutát, hogy segítsenek, hátha Hansol tud valamit a kölyökről, ha már iskolatársak.
- Rendben. Te addig, mit fogsz tenni?
- Meglátogatom az én kis Shichengemet – vigyorgok rá, majd elköszönve tőle indulok meg Eunji háza felé. Tennek hála, tudom, hogy Doyoungnak van egy bátya ki alfa, így nem hinném, hogy oda vitték volna, az én kis omegámat. Valamint az Emma kiderítette nekem, hol lakik a lány, így egyenesen oda indulok. Alig tíz perc alatt érem el a lány lakását és ahogy látom nincs itthon, de azért nem árt óvatosnak lennem.  Körbe pillantok a csendes kis utcán és amint meggyőződöm róla, hogy senki sem jár erre, bemászok a kerítésen, ezzel a hátsó udvarra kerülve. Körbe futtatom a tekintetem a házon, keresve, vajon melyik szoba lehet Shicheng-é, mikoris megakad a tekintetem egy ablakon, ahonnan halk zene szűrődik ki, bingó! Elvigyorodva nézek körbe az udvarban, majd felkapva pár kavicsot kezdem el dobálni az ablakot, aminek az üvege mögött nemsokára megjelenik a keresett személy. Szemöldök ráncolva pillant körbe a kertben, majd megakad rajtam a tekintete, ahogy a szemeimbe pillant, zöldenizzanak fel az íriszei, de lényegesen nyugodtabbnak tűnik, mint egy órával ezelőtt.
- Te meg mit csinálsz itt? – kérdi, amint kinyitotta az ablakot.
- Meglátogatlak – vigyorgok rá, mire ő is elmosolyodik és nagyon remélem, ez nem csak azért van, mert az én szemeim is felveszik a kék színt, ami jelzi a belső alfám, már nagyon a közelében lenne. – Bemehetek?
- Elől nem tudlak beengedni, Eunji bezárt a szobába – forgatja meg a szemeit.
- Nem baj – mondom, majd lendületet véve rugaszkodom el a talajtól, a farkas énemre bízva magam ragadom meg az ablak alatti ereszt, majd onnan feltolva magam kapaszkodom meg az ablakpárkányban, így fél perccel később már Winwin mellett állok a szobában.
- Ez szexi volt – motyogja pillantását a padlóra szegezve.
- Nem annyira, mint te – pillantok végig rajta, megnyalva az ajkaim, hogy tekintetem találkozik a hosszú pólója alól kilógó meztelen combjaival. Közelebb lépve a pironkodó sráchoz emelem meg a fejét az állánál fogva, majd kéken izzó íriszeimet az ő smaragdként izzó tekintetébe fúrom. – Hiányoztál – suttogom az ajakira, majd amint lehunyja a szemeit a párnáira tapasztom a saját ajkaimat. Lassan csókolva őt simulok egyre jobban hozzá, kezeimet combjai hátsó felére simítva, úgy cirógatva a puha bőrt. Érintésem nyomán libabőrös lesz és belesóhajt a csókba, amit kihasználva csúsztatom át a nyelvemet az ő szájába, körbe futtatom a fogsorán, majd táncba hívom az övét, minek hatására egyre többször sóhajt bele a felhevült játékba.
- Taeyong – szakítja meg a csókot, ködös tekintettel pislogva rám. – Én… nem…
- Css, nem kell aggódnod – mondom, bal kezemmel végig simítva az arcán. – Nem csinálunk semmi olyat, amit megbánnál – nyomok egy puszit a homlokára. – Csak annyit teszünk, amennyit te is akarsz.
- És ha én mindent akarok – suttogja félénken, mire felmorranok. Olyan jó lenne megadni neki azt, amire én is vágyom, de nem akarom, hogy holnap reggel megbánjon mindent és egy életre megutáljon, amiért kihasználtam az állapotát.
- Megadom, amit csak lehet – suttogom a fülébe, majd megfogva a kezét vezetem el az ágyáig, ahova leülve húzom az ölembe, majd átkarolva a derekát csókolom meg újra.
- Tae-yong – nyöszörgi a nevem, arcát a nyakamba temetve.
- Mi az baba?
- Olyan melegem van – suttogja a nyakam bőrére, amitől kiráz a hideg.
- Tudom baba, de itt vagyok és segítek neked – nyomok egy puszit a feje búbjára, majd felállva fektetem el az ágyon, azonnal fölé is mászva. – Mit tegyek, amitől jobb lesz? – suttogom a fülébe.
- Érj hozzám – kérlel, karjait a nyakam köré fonva, úgy húzva magához még közelebb. Elmosolyodva tapasztom újra össze az ajkainkat, kezeimmel végig simítva a testén, mire belenyöszörög a csókba. – Taeyong – sóhajtja a nevemet, ahogy jobb kezemet az alsója alá csúsztatva kulcsolom ujjaimat félmerev tagja köré. – Úr Isten – sóhajtja, ahogy lassan masszírozni kezdem a férfiasságát, pirosodó arcát a nyakamba rejtve, a bőröm csókolgatásával fojtva el a nyögéseit. Ahogy egyre hangosabb lesz, úgy gyorsítok a kezem mozgásán, kicsit eltávolodva tőle, hogy az emlékezetembe véshessem kéjes arcának látványát.
- Gyönyörű vagy – suttogom, tekintetemet egyre zöldebben izzó íriszeibe fúrva. Még egy kicsit gyorsítok a kezem mozgásán, minek hatására felsírva élvez a markomba, körmeit a vállamba mélyesztve. Leejtett állal figyelem, hogy szemei zölden felizzanak, majd lassan vissza változnak barnává, ahogy Winwin pihegve tér vissza a felhők közül. – Gyönyörű – suttogom újra, óvatosan simítva végig piros arcán, lassú csókba vonva mézédes ajkait. – Pihenj csak – suttogom, majd a mellettünk lévő éjjeli szekrényről magamhoz veszek pár zsepit, amivel megtisztítom a kezem és Shichenget is.
- Itt maradsz? – kérdezi félénken, kezeivel a takaró szélét babrálva, amivel nem rég takartam be.
- Itt – mosolygok rá, majd visszamászva mellé ölelem át takaróval együtt, úgy figyelve, ahogy álomba merül.
      Talán fél óráig feküdhettem mellette, békés arcát figyelve, mikor meghallottam a kapu  nyitódását és nem sokkal később két ismerős illatra lettem figyelmes. Azt hiszem ideje mennem. Csalódottan sóhajtva keltem ki a békésen szuszogó omegám mellől, nyomtam egy puszit a homlokára, majd gyorsan kimásztam az ablakon, így két perccel később már az utcán sétáltam. Levakarhatatlan vigyorral az arcomon kaptam elő a telefonom, hogy küldjek egy üzenetet Shicheng-nek, miben megmagyaráztam neki miért nem ébredhet mellettem, amit őszintén szólva nagyon bánok, de majd eljön az ideje, mint hogy annak is, hogy teljesen az enyém legyen. Ah, nagyon remélem, hogy Jaehyun nem derít ki semmi olyat, ami közém és Shicheng közé állhatna. Bár ezek után, képes vagyok bárkivel és bármivel megküzdeni azért, hogy a magaménak tudhassam!

2. extra - Sickness

Eunji pov.:

      Mély levegőt kell vennem, amint kilépek a teremből, igyekezve összeszedni magam. Elég nekünk, most Winwin miatt aggódni, nem hiányzik, hogy én is bemondjam az unalmast. Összeszedve minden erőmet indulok a fiúk után, hogy minél előbb nálam legyünk. Sajnos elég lassan haladunk Shicheng-nek köszönhetőn és az sem segít a helyzeten, hogy az összes alfának ma jutott eszébe az utcán lézengeni. De végül csak elérjük a lakásomat és nagy nehezen be is jutunk, de épp csak a nappaliig érünk el, mikor Doyoung hírtelen elengedi Winwint így kis híján a padlón köt ki, de szerencsére elkapom. Viszont az előbbi incidens nyomán keletkezett fájdalom, nem örül annyira a gyors reflexeimnek, így fel szisszenek.
- Jaj, ne haragudjatok – tér észhez Doyoung, majd újra felkarolva Shichenget segít elcipelni a szobájáig.
- Lefektetem – fordulok a másik omega felé, mire ő csak bólint.
- Addig én hozom a szükséges dolgokat, amik kelleni fognak, miután felébred – feleli, majd kisiet a szobából. Érthető, hogy nem akar idebent tartózkodni, bár Doyoung is omega ő is érzi azt a számukra hívogató illatot, ami a másikból árad. Mondjuk nem is csodálom, még én is érzékelem a vadász véremnek köszönhetően.
- Eun-ji – nyöszörgi Winwin, amint vízszintesbe helyezem.
- Css, pihenned kell – suttogom, nyugtatólag cirógatva meg az arcát.
- Mi… Miért nem, hagytad, hogy, hogy… segítsen? – kérdezte és hangja gyengeségének ellenére hallottam benne a szemrehányást.
- Mert megbántad volna…
- De ő… Ő más. Nem olyan, mint Lucas – suttogta én pedig nem tudtam hinni a fülemnek.
- Ha tényleg így gondolod, várd meg amíg kitisztul a fejed és megbeszéljük – mondtam végül és ki indultam a szobából.
- Már tiszta lenne, ha te nem vagy – suttogta még félálomban, ami szíven ütött, nem is kicsit.
- Ne aggódj… így lesz – suttogtam az ajtónak. Kilépve bezártam az ajtót, majd leindultam a nappaliba.
- Ez mi?! – hallottam meg Doyoung hangját, amint beléptem a szobába. Meglepetten kaptam felé a tekintetem, mire ő majdhogynem hozzám vág pár papírt. Az orvosi papírjaimat.
- Doyoung…
- Ne merj hazudni nekem!
- Ezt… Ne itt beszéljük meg – kérem halkan a zaklatott fiút, majd felkapva a cuccaimat tereltem ki a lakásból. Bezártam az ajtót és megindultam valamerre. Doyoung egy darabig némán követett, majd néhány hosszú perc után megtorpant, megállásra késztetve engem is.
- Hallgatlak – mondta, de én nem voltam képes megszólalni. – Eunji, a barátod vagyok, miért nem bízol bennem?
- Nem erről van szó – sóhajtok fel. – Én csak… Nem akartam, hogy feleslegesen aggódjatok.
- Nem lenne felesleges…
- De igen.
- Értem én, hogy beteg vagy, de…
- Nincs de, Doyoung, felesleges lenne, mert…
- Nem! – Kiált rám.
- De igen Doyoung! – emelem meg én is a hangom. – Az lenne, mert, ha hallani akarod, ha nem, megfogok halni és nem tehetünk ellene semmit! – kiabálom, alig bírva visszatartani a könnyeim. A hangos kirohanásom után csend telepedett közénk. Doyoung nem tudott, nekem pedig nem volt mit mondanom. Vagyis ez így nem igaz. – Sajnálom, hogy nem mondtam el, de – sóhajtottam fel újra. – Nem akartam, hogy idő előtt tudjatok róla.
- Idő előtt?! Mégis meddig vártál volna? Mikor lett volna itt az ideje, hogy megtudjuk? A temetéseden? – akadt ki.
- Doyoung kérlek – fordítottam neki hátat, hogy elrejthessem a könnyeim. – Nem akartam, hogy így tudd meg, de te mit tettél volna a helyemben? Van elég gondunk enélkül is. Ott van Lucas és most már Taeyong is…
- Ezek csak kifogások Eunji – szólal meg hallkan, hátulról ölelve magához.
- Igazad van… Féltem elmondani – fordultam meg az ölelésében, szorosan a dereka köré fonva a karjaimat. – Nem akarlak elveszíteni titeket – suttogtam a mellkasába, mindennél jobban értékelve, hogy itt van velem.
- Nem is fogsz. Találunk megoldást a helyzetre és… – mondta, nyugtatólag simogatva a hátam. Nem tudott mit mondani. Nem sűrűn látott így még Winwin sem, nemhogy ő. De itt van. A barátomként, a családomként és ez mindennél többet jelent nekem.
- Mindent, bármit megtennék azért, hogy ne kelljen elmennem – suttogtam halkan, kibontakozva az öleléséből, törölve le a könnyeim.
- Shicheng tudja már?
- Nem – sóhajtottam -, és szeretném, ha ez így is maradna, ameddig csak lehet – pillantottam kérlelően az omegára, mire ő csak bólintott. Újra csend telepedett ránk, ahogy lassan egy közeli padhoz sétáltunk. A hosszúra nyúlóm némaságot végül Doyoung hangja törte meg.
- Ha már úgy is az őszinteségnél tartunk, elmondok valamit, ami után lehet egy életre megutálsz.
- Ezt nem tartom valószínűnek, de mond – fordultam felé, mire mély levegőt véve kezdett bele.
- Emlékszel még arra a nyári zenei rendezvényre, ahova a bátyámmal mentem?
- Amelyikre megkértelek, hogy ne menj, ha nem vagy benne biztos, hogy haza is jutsz? – kérdezek vissza, mire bólint.
- Hallgatnom kellett volna rád – hajtja le a fejét és van egy olyan érzésem, tudom, mit fog mondani. – Minden olyan gyorsan történt. Éreztem, hogy kezdek gyengülni, de mire szólhattam volna a bátyámnak, ő eltűnt. Úgy döntöttem elindulok haza egyedül, de túl nagy volt a tömeg. Túl sok ember és túl sok alfa. Az egyik nézelődő fellökött, megpróbáltam felállni, de nem ment, ezért a srácsegített. Csak mikor a szemébe néztem jöttem rá, hogy egy alfa az. Egy alfa, akit úgymond ismerek – mosolyodott el, amit nem igazán tudtam hová tenni. – Megkérdezte, hogy jól vagyok-e, hogy van-e valami, amiben segíthet, mire én azt válaszoltam, hogy vigyen haza, de hiába kérdezte, hol lakok nem tudtam válaszolni, ezért magához vitt – folytatta és az arca kezdett egyre pirosabb lenni. – Nagyon kedves volt, annak ellenére, hogy nem lehetett könnyű dolga egy tüzelő omega mellett. Átengedte nekem a szobáját, azt mondta ne aggódjak nem lesz baj és hogy majd reggel haza visz. Ki akart menni a szobából, hogy tudjak pihenni, de… én… - akad meg felém pillantva, mire én bólintok, hogy folytassa. Sejtem mit akar mondani, de az ő szájából akarom hallani. – Rámásztam. Meg akart állítani, de nem hagytam magam és végül feladta a küzdelmet, szóval, mi…
- Lefeküdtetek – fejezem be helyette a mondatot, mire bólint.
- Úgy… háromszor – teszi hozzá halkan, mire kicsit meglepődök. Sűrű éjszaka lehetett.
- És?
- Mi és?
- Mi volt utána? Úgy értem, másnap reggel már nálam voltál.
- Elaludtunk, de én előbb keltem, mint ő és… megijedtem. Kitisztult a fejem annyira, hogy felfogjam mi történt. Gyorsan felöltöztem, megnéztem a nyakam a tükörben és áldottam az eget, hogy nem követtem el túl nagy ostobaságot. Aztán fogtam magam és egy szó nélkül leléptem – fejezi be.
- Ki volt az?
- Jung Jaehyun – suttogja halkan, nem merve rám pillantani. Szóval ezért, ezért tartott attól, hogy mi lesz, ha Taeyong közel akar kerülni Winwinhez.
- Megbántad?
- Lehet meg kellett volna – mondja halvány mosollyal az ajkain. – Még csak a nevemet sem tudta, amíg Tae nem találkozott Shicheng-el, most meg… Azt mondta, nem akarja elfelejteni azt az éjszakát és mindent meg fog tenni, hogy én se tegyem. De mi van akkor, ha ez a Doyoung – mutat magára -, aki nem olyan, mint akkor éjjel, már nem fog neki kelleni? – kérdi hírtelen.
- Akkor rohadt nagy bajban lesz! – mosolygok rá, mire az ő ajkai is felfelé kezdenek görbülni.
- Azt hiszem – mondja felállva. – Most már aggódhatunk miattam is – sóhajt fel, majd felém nyújtja a kezét. Jelezve, ideje indulnunk.
- Akkor – mondom mellé lépve. – Hozzuk ki a legtöbbet a helyzetből! – szorítom meg a kezét biztatólag, majd haza indulunk.

7. fejezet

Winwin Pov.:

      Az Eunji házáig vezető út alatt, azon járt az agyam, amit Taeyong mondott. Vajon mik a szándékaim? Magam sem tudom. Szeretném megismerni, szeretnék többet tudni a barátairól, az életéről és azt az aprócska tényt sem hanyagolhatom el, ahogy a testem reagál a közelségére. És ezt, nem foghatom a közelgő tüzelésre… És ez megrémít, ugyanakkor izgalommal is tölt el. Úgy kikérném Eunji vagy Doyoung véleményét, de pont amiatt a személy miatt nem lehet, aki még ebből a távolságból is képes belerondítani az életembe. Szeretném helyrehozni a dolgokat Taeyong és köztem de, hogy tehetném ezt meg, ha nem mondhatok semmit Lucasról, ha félek attól, hogy elszólom magam és leleplezem Eunji titkát… Aish, beleőrülök ebbe az egészbe! Lee Taeyong, miért akarsz az életem része lenni?
      Nagyon lassan, de végül megérkezem a lány házához, aki azonnal le is támad, amint belépek.
- Te meg hol voltál ilyen sokáig?
- Dolgom volt – felelem lehajtott fejjel, némiképp megfelelve az igazságnak.
- Dolgod? – Vonja fel a szemöldökét, mire csak megrázom a fejem. – Winwin, én nem szeretnék szőrszálhasogató lenni, de a tegnapi után sejtheted, hogy Taeyong még nem mondott le rólad, és most, hogy bármelyik percben… - hagyja nyitva a mondatot, de tudom mire gondol.
- Értem én, hogy csak vigyázni akarsz rám és hálás is vagyok, de… Kellett egy kis idő egyedül. Viszont most már itt vagyok -mosolygokrá, mire fújtat ugyan egyet, de végül az ő ajkai is felfelé kezdenek görbülni.
- Nem sokára itt lesz Doyoung is, csak elment valami ízére a bátyjával – kezd el csacsogni és én örülök, hogy nem firtatja tovább a témát. Mondjuk nem is nagyon lesz mit, ha nem jövök rá gyorsan, mit mondhatnék Taeyongnak, amivel nem ártok senkinek sem, de mégsem hagy faképnél.
- Shicheng, minden rendben – hallom meg újra a lány hangját, ahogy enyhén megráz.
- Mi? Igen, persze csak elbambultam.
- Huh, azt hittem már meleged lett – sóhajt nagyot, majd elindul a konyha felé. – Mit szólnál, ha összedobnánk valami vacsit, amíg várjuk a hiányzó kereket?
- Oké – felelem, hátha ez elvonja a figyelmem egy kicsit. – Apropó hiányzó kerék. Hol van Dante? – Kérdezek rá hírtelen, mert sehol nem látom, de még csak nem is érzem a kutyát.
- Ohm, Kwangjoon elvitte.
- Tessék?
- Ah, „biztonsági” okokból – mondja szem forgatva. -  Csak pár napról van szó, amíg „tovább képzésen” van – formál idézőjelet az ujjai segítségével, mire én bólintok.
Végül a vacsora készítés és az utána való beszélgetés valamilyen szinten elterelte a figyelmem, de most, hogy egyedül fekszem az ágyban és a plafont bámulom, újra megrohannak a gondolatok. Mit kéne tennem? Hogyan érhetném el, hogy bízzon bennem, anélkül, hogy elveszíteném a többiek bizalmát?
- Ébren vagy? – Hallom meg az éppen kinyíló ajtó felől Doyoung hangját, ami kiszakít a gondolataim közül.
- Igen – ülök fel az ágyban. – Gyere csak be.
- Nem akarlak zavarni, csak, olyan furcsa voltál a vacsora alatt – kezdi, amint leül az ágy szélére.
- Ah, csak az elmúlt napokon jár az agyam – motyogom. – Nem tudom mi van Taeyonggal – és ez igaz is -, hogy miért viselkedik így. Aztán ott van Lucas, meg ez az egész. Mi van, ha valahonnan tudomást szerez Tae-ről? – fordulok aggódva a másik omega felé.
- Nem tudom Winwin, de jó lesz vigyázni. Taeyong és a falkája nem az a fajta csapat, ami könnyen feladja – suttogja maga elé révedve, mintha tapasztalatból beszélne. – Ha Lucas tudomást szerez róla, biztos, hogy fel fog bukkanni, csak azt reméljük, hogy nem a napokban – mondja mély levegőt véve és tudom mire gondol. Amióta Taeyong egyedül hagyott furcsán érzem magam, ami csak egyet jelenthet. – Ha jól érzem még van egy kis időnk, de jó lenne, ha a hétvégét már itt töltenéd – mondja, én pedig helyeslően bólintok. Még beszélgetünk egy darabig az éjjel, és hála ennek, meggyőzöm magam, lesz, ami lesz, beszélek Taeyonggal!
      Nos, a tegnap esti elképzelésem szépnek szép volt, de meghiúsulni látszik. Egyrészt közeleg a nap vége, másrészt kezd egyre jobban melegem lenni. De nem adhatom fel, beszélnem kell vele! Magamat győzködve sétálok végig a folyósókon, egyre több, főleg alfa diák tekintetét magamra vonva, de nem törődve ezzel haladok a célom felé, lassan el is érve a keresett termet. Mire oda érek, már alig állok a lábamon így, amint belépek meg kell támaszkodnom az első padon. Túl sok az alfa a teremben én pedig már túl gyenge vagyok, még „szerencse”, hogy néhány „segítőkész” példány mellém lép és felajánlja szolgáltatásait.
- Oh, nézzenek oda, szegény kicsi omega nincs valami jó passzban – gügyögi az egyik, végig simítva a hátamon és érintésétől kiráz a hideg, nem feltétlenül jó értelemben. – Még szerencse, hogy van, aki segítsen neki – vigyorodik el, de ebben a pillanatban valaki a hátára teszi a kezét, mire a meglehetősen magas gyerek, azt hiszem Johnny, felé fordul.
- Ja, de nem te – morogja, majd a haverjai segítségével kitaszigálja a többi alfával együtt és amint kilépnek a teremből, kattan a zár. Ketten maradtunk, pillantok Taeyong felé, aki csak döbbent és egyben éhes tekintettel méreget. Lehet nem volt a legjobb ötlet most ide jönni.

Taeyong pov:

    Ledöbbentve nézek Winwinre, ahogy tőlem alig pár méterre állva pislog rám, de amint látom, hogy a lábai feladnák a szolgálatot mellette termek és próbálva figyelmen kívül hagyni a belőle áradó hívogató illatot vezetem az egyik padhoz, ahol le is ültetem.
- Hé, nézz rám – nyúlok az álla alá, hogy megemelhessem a fejét, mire rám pillant. A tekintete ködös és a szemei zölden izzanak, én pedig pontosan tudom, mit jelent ez. – Miért jöttél ide? – kérdem suttogva, mire megrázza a fejét.
- Én, csak…ah… - sóhajt fel ezzel felkavarva a közénk rekedt levegőt, amit a belső alfám nem igen visel jól. – Ez, olyan… Kellemetlen – motyogja, majd hírtelen felpattan, ezzel majdnem hanyatt döntve. – Mennem kell – suttogja, de nem mozdul.
- Ugyan Shicheng, ne siess annyira – mondom, ahogy kezdem elveszíteni a kontrollt.  - Nem kell tőlem félned, - kezdem felállva - nem vagyok olyan, mint a többi alfa, aki az előbb bent volt – suttogom közelebb lépve hozzá, de ő csak hátrálni kezd. –Ugyan Shicheng, csak segíteni szeretnék.
- Ne, nem kell – motyogja halkan, majd az ajtóra pillant és meg is indul a kijárat felé, de amint ellépne mellettem, elkapom a kezét.
- Az ajtó zárva van – suttogom a fülébe, mire megremeg. Most, hogy ilyen közel áll hozzám még inkább érzem bódító illatát, ami már alaphelyzetben is megőrjít, hát még most. Arcomat nyakába temetve húzom magamhoz közelebb, mélyen magamba szippantva édes illatát, ami egyre jobban felébreszti az alfa énem és ezzel együtt a vágyamat is, de nem szeretném megrémíteni, sem pedig olyat tenni, amit ő nem szeretne. – Engedd, hogy segítsek neked – suttogtam a bőrére, amitől kirázta a hideg.
- Tae-yong – nyöszörögte karjait a nyakam köré fonva, kicsit félre billentve a fejét, hogy jobban hozzá férhessek a nyakához. Ebben a pillanatban olyan szívesen megjelölném őt magamnak, de tudom, hogy később megbánná, ahogy én is. Így végül csak ajkaimat tapasztom a nyaka puha bőrére, és bár nem haraphatom meg, azért kiszívom a nyakát, hogy lássák, rajtam kívül nem érhet hozzá senki. Ahogy a nyakát szívtam hangosan felnyögött és a hajamba túrva rántotta fel a fejem, hogy az ajkiat az enyémre tapassza. Voltam már együtt omegával, nem is egyszer, de egyszersem olyannal, aki tüzelt volna, amit egy kicsit ugyan bánok, ugyanakkor örülök neki, hogy Winwin az első ilyen téren. Ahogy elmélyítem a csókot és találkoznak a nyelveink, megfordul velem a világ. Az érzés leírhatatlan. Ahogy csókoljuk egymást lassan a ruhája alá simítom a kezem, amitől kirázza a hideg. Hallom, hogy nyöszörög valamit, de nem értem tisztán, ezért csak elkezdem felfelé húzni a pólóját, de ekkor kivágódik az ajtó.
- Azonnal engedd el! – Ránt el Shichengtől Eunji, mire szegény srác majdnem a padlóra zuhan, de a másik omega még épp időben elkapja. – Doyoung, vidd ki innen Winwint. – Utasítja a fiút, aki csak bólintva kezdi el kivezetni a termemből az én omegámat. Eunji is követné őket, de én felmordulva ragadom meg a karját, majd azzal a lendülettel a mögötte lévő szekrényhez vágom. Mély levegőt véve sétálok elé, majd közel hajolok hozzá.
- Jól vigyázz Eunji, mert csak azért nem bántalak – mondom meglehetősen frusztráltan, nehezen fogva vissza a bennem lakó alfát – mert fontos vagy Winwinnek.
- Jól vigyázz Taeyong, mert ez rólad nem mondható el – sziszegi, majd mintha csak hozzá sem értem volna kisétál a teremből, jó hangosan csapva be maga után az ajtót.