6. fejezet

Taeyong pov.:

A tegnapi nap jobban sikerült, mint vártam. Hála a fiúk segítségének sikerült beszélnem az én kis omegámmal, ami reményeim szerint nem lesz eredménytelen.
- A vigyorodból ítélve jól halad a kis terved – hallom meg Ten hangját, amint belépek a suliba így kénytelen vagyok kiszakadni az álmodozásból.
- Mondhatjuk úgy is – fordulok felé még mindig szélesen mosolyogva. – Bár erről majd délután tudok többet mondani – kacsintok rá.
-Hát akkor, sok sikert haver. Neked is, meg Jaehyunnak is! – Mosolyodik el.
- Jaenek is? Ez meg mit jelentsen? – Kérdezem tőle, de ő válasz helyett csak egy sejtelmes kuncogást hallat és magamra hagy. Miért van az, hogy Ten többet tud a falkámról, mint én!?
A thai még éppen, hogy csak távozott, már meg is pillantottam Jaehyunt, amint belép az iskola ajtaján.
- Hey Jae – szólok oda neki, mire rám emeli meglepetten csillogó tekintetét, mintha eddig észre sem vett volna.
- Reggelt – köszön, amint mellém lép.
- Neked is. Kösz a tegnapiért.
- Ugyan – legyint. – Ez a dolgom – vigyorog rám.
- És?
- Mi és?
- Mi volt? Történt valami, amiről tudnom kéne? – Vonom fel a szemöldököm, de Jae csak pislog rám, majd pár másodperc után megrázza a fejét. Ismerem én ezt, valamit titkol előlem. – Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, mi több!
- Nyugi hyung, nincs semmi…. Egyelőre, de ha lesz, az elsők között fogod megtudni – vigyorodik el, a vállam felett nézve el valamerre. Megfordulva lesem meg, mit figyelhet és a tekintettem meglepetten akad meg WinWin egyik barátján, a másik omegán. Jung Jaehyun, mégis mit forgatsz a fejedben?
Már épp fordulnék vissza a barátomhoz, amikor megpillantom Shichenget felém sétálni. Teljes testemmel az érkező felé fordulok, majd várakozóan pislogok rá, amint megáll előttem.
- Kettőkor végzek – hadarja el gyorsan, majd meg sem várva a válaszomat sarkon fordul és amilyen gyorsan csak tud, távozik is.
- Haladunk – jegyzi meg Jae, mire bólintok.
Egész nap arra vártam, hogy végre kettőt üssön az óra, de a percek csak úgy vánszorogtak.
- Esküszöm, visszafelé jár az óra – suttogom a fejemet a padra ejtve, magasról ejtve arra, hogy a tanár a biológia szépségeiről magyaráz éppen.
- Ha a nyafogás helyett arra figyelnél, amit a tanár mond, észre sem vennéd, hogy telik az idő – morogja Taeil.
- Most komolyan? Inkább bámulom az órát – válaszolok neki, mire csak elmosolyodik.
- Vagy kövesd Johnny példáját –bök a fejével a mellette békésen szuszogó alfa felé.
- Ez téged nem álmosít el? – kérdezem hírtelen. – Úgy tudtam ugyan azt érzitek a jelölés után.
- Látod, pont ezért kéne odafigyelni az órákon – vigyorog rám, majd elmagyarázza, hogyan is műűködnek a kötelékek. Hogy az érzelem átvitelt lehet szabályozni, hogy bizonyos estekben erősebb a kötődés, például, ha a társunk veszélyben van. És bár sok dologról én is tudtam, volt, ami meglepett.
- Remélem azt nem kell elmesélnem, hogy ki, kit jelölhet meg – kuncogja, mire megrázom a fejem.
- Az alfa, alfát, bétát, omegát, és a béta, bétát meg omegát jelölhet és ha két azonos szintű farkas jelöl, akkor kölcsönösen kell téma, az tiszta sor – biztosítom tudásomról, mire elismerően bólint. Azért vezető alfaként illik az ilyesmit tudni.
Végül lassan, nagyon lassan véget ér a tanítás és amint kicsöngetnek az utolsó óráról, már fel is pattanok a helyemről, összekapom a cuccaimat és már rohanok is, nehogy Shicheng meggondolja magát és lelépjen. Kettő előtt két perccel érek a kapuhoz, ahol WinWin már vár. Épp csak megállok, de jóformán arra sincs időm, hogy levegőt vegyek, mert megragadja a karomat és elkezd maga után vonszolni, mondjuk nincs nehéz dolga, megyek én magamtól is.
- Ahhoz képest, hogy találkozni sem akartál velem, molst nagyon sietsz – kuncogom, mire megtorpan.
- Csak nem akarom, hogy a barátaim együtt lássanak minket.
- Ez fájt – húzom el a számat, mire ő rám mosolyog.
- Hidd el, a te érdekedben jobb, ha nem látnak minket így, amíg… - kezdi, de elharapja a mondatot és lehajtja a fejét, hogy ne láthassam piruló arcát.
- Amíg? – kérdem, finoman az álla alá nyúlva emelve meg a fejét, hogy rám nézzen, de ő továbbra is kerüli a pillantásom, mély hallgatásba burkolódzva. – Amíg mi, Shicheng? – Ismétlem meg a kérdésem, mire végre rám pillant.
- Amíg…nem tudom, mik a szándékaid – felel végül halkan, mire elmosolyodom és közelebb hajolok hozzá.
- Mint mondtam, meg szeretnélek ismerni, közelről – suttogom, mire kirázza a hideg.
- Ha, ha csak… - kezdi, de félbeszakítom.
- Mielőtt bármi rosszat feltételeznél rólam, had nyugtassalak meg. Meglehetősen komolyak a szándékaim – suttogom az ajkaira, majd nem bírva magammal nyomok is egy lágy csókot az enyhén remegő párnácskákra. Pont olyan édes, mint vártam. – Egészen megéheztem – mondom kicsit eltávolodva tőle, mire még inkább elpirul. Na, csak nem valami huncutság jár az én kis omegám fejében? Ejnye, na nem mintha ellenemre lenne. – Mit szólnál egy pizzához?
- Ohm, khm – köszörüli meg a torkát, ahogy kirángatom a gondolatai közül. – Jól hangzik – mosolyog rám, így el is indulunk az egyik közeli helyre. Amint megérkezünk néma megegyezéssel választjuk ki az egyik eldugott kis boxot és épp, hogy leülünk, már fel is veszik a rendelésünk.
- Mesélj magadról, amíg várunk – mosolygok rá, mire ő belekezd én pedig élvezettel hallgatom az élettörténetét. A szüleiről, arról, hogy miért jött Koreába, az Eunji-hez kötődő különleges barátságáról és bár nem értem, mi olyan izgalmas az emberrel való barátkozásban, nem szólok közbe, mert tényleg érdekel ki is az a Dong Shicheng. Hm, még a végén Taeil-nek igaza lesz és valóban több lesz ez az egész egy futó kalandnál, mondjuk ezt remélem is.
- Most te jössz. Mi tesz téged Lee Taeyong-á? – Kérdezi Winwin, amint megérkeznek a pizzáink.
- Nem vagyok annyira különleges, mint gondolnád – kuncogok fel, majd mesélni kezdek. Elmondom, hogy lettünk ilyen jó barátok Jaehyunnal, hogy ismertem meg a többieket, hogy alakult meg a falka és egyebeket, közben lassan elfogyasztva az ételt.
- És meg azt mondod, nem vagy érdekes. Nézz rám, én még csak falkatag sem vagyok, nem, hogy sajátom legyen – nevet fel.
- Ezen változtathatunk – szólalok fel hítelen, mire Shicheng egy furcsa, csuklás szerű hangot hallatva némul el és pillant rám hatalmasra tágult szemekkel.
- T-tessék?
- Jól érteted, ez egy ajnl… - kezdem, de egy dühös hang félbeszakít.
- Itt meg mégis mi folyik!? – mondja az érkező már-már kiabálva, így nem is csoda, hogy jó pár tekintet ránk szegeződik. – Nem bántottad még eleget? – fordul Winwinhez az idegen, mire a fiú vesz egy mély levegőt mielőtt válaszolna.
- Egyrészt, nem hinném, hogy magyarázattal tartozom neked, másrészt, azt hittem örülnél neki, a lekopnék, szóval igazán nem értem a problémádat Kun. Arról nem is beszélve, hogy sem neked, sem pedig Lucasnak nincs hozzám semmi köze – morogja, majd felpattanva a helyéről viharzik ki az étteremből én pedig semmit sem értve követem őt.
- Shicheng, állj már meg – kérem, mikor nagy nehezen utol érem, mire megáll. – Mégis ki volt ez? Mi volt ez az egész? És ki az a Lucas? – kérdezem tőle, de válasz helyett csak lehajtja a fejét. – Winwin, azt már tisztáztuk, hogy mi van az én szándékaimmal – kezdem, mikor már vagy öt perce csendben áll előttem. – Most arra kéne rájönnöd, hogy mik a tieid és ha meg van, kérlek oszd meg velem is – kérem, majd nyomva egy puszit a homlokára fordulok sarkon és indulok haza. Talán Taeilnek mégsem volt igaza. Én szeretném, ha lenne köztünk valami Shichenggel, de ehhez az kell, hogy ő is akarja.