Winwin Pov.:
Hangos csattanásra kelek kora reggel, ami egy kisebb fintorgást vált ki belőlem. Az oldalamra fordulva húzom magamra a takarót, hogy tovább aludhassak, de a szomszéd szobából érkező hang megakadályoz benne.
- Kim Doyoung, még egy ilyen és megöllek! – szólal fel Eunji.
- Most miért? Amúgy is kelnetek kellett volna már – kontrázik rá az előbb említett. Kelletlenül ülök fel az ágyban és mire az ajtó felé fordítom a tekintetem már fel is tárul a falap.
- Jó reggelt Winwinie, hogy aludtál? – lép be a szobába Doyoung, az egyik legjobb barátom.
- Olyan jól, hogy tudtam volna még folytatni – morgom fáradtan.
- Oh, azt nem lehet. Tudod milyen nap van ma? – kérdezi boldog hangon.
- Azt igen, azt már nem, hogy te miért örülsz ennek ennyire – mondom és Doyoung már épp válaszolna, de Eunji közbeszól.
- Mert nem normális azért. – közli le, bedőlve mellém az ágyba. – Ha legközelebb az az ötletem támadna, hogy aludjatok nálam, szólj rám, hogy felejtsek el szólni neki - mondja, mire Doyoung egy felháborodott nyüszítéssel válaszol.
- Nem vagy vicces.
- Nem is annak szántam. Na mindegy, ha már így felkeltünk – ül fel a lány is – akkor már be is mehetnénk a suliba. Nem biztos, hogy jó ötlet rögtön az első napon késni – mondja, majd felpattan és kisétál a szobából, de azért még visszaszól, hogy először az övé a fürdő.
- Remek – mondom és visszadőlök az ágyba. – Utálom a sulit…
- Ki nem? – Kérdezi Doyoung, miközben elkezdi rám dobálni a mára kiválasztott ruháit.
- Ohm, te? – pillantok felé felvont szemöldökkel, mire csak elvigyorodik. – Nem értem Eunjit, ad két külön szobát, de osszunk meg egy szekrényt…
- Eh, ez is biztos olyan vadász dolog – motyogja Doyoung, majd felkapva a ruháit vonul ki a szobából. Végül én is kimászom az ágyból, hogy összekészüljek a suliba. Kiválaszom mit vegyek fel, ami egy fekete, kicsit szaggatott farmerből, egy fehér pólóból és egy laza, kék, kockás ingből áll, amit csak felveszek a pólóra, de nem gombolom be. Mire felöltözöm addigra Eunji is végez a fürdőben átadva a helyet ezzel nekem és Doyoungnak. Alig tíz percet töltök a fürdőben, ahol fogat mosok és belövöm a hajam, majd lesétálok a konyhába.
- Szia Dante – lépek a hatalmas, fekete farkaskutya mellé, hogy megsimogassam, mire vakkant egyet.
- Miről beszélgettek? – kérdezi a házigazda.
- Most komolyan? Vérfarkas vagyok, nem házikedvenc – morgom, mire ő csak felnevet. – Jut eszembe, mi volt az a hang reggel?
- Ah, ne is kérdezd. Doyoung úgy gondolta felébreszt, így ráugrott az ágyra, csak éppen arra nem számított, hogy reflexből hozzávágom a az éjjelilámpámat, ami elől ugyan sikeresen kitért, de így szerencsétlen darab a szekrénynek csattant, arról nem is beszélve, hogy kishíján nem a lámpát vágtam hozzá…
- Oh, értem – nevetek. Ezért ez a két idióta a barátom. Jobban mondva Eunjit már nagyon kicsi korom óta ismerem, mindig mellettem volt és ő is nyugtatott meg, mikor kiderült, hogy omega vagyok. Arról nem is beszélve mennyit segít amikor épp, hát… tüzelek. Na nem úgy! De mindent megtesz, hogy jobban érezzem magam és ez igaz Doyoungra is. Rá is nagyon vigyáz, pláne abban az időszakban. Apropó Doyoung, őt akkor ismertük meg, mikor Koreába költöztünk, vagyis Eunji visszaköltözött. Az elején nem igen voltak jóban, de hát mit várunk egy vérfarkasvadásztól? Oké, a családja már évtizedek óta abbahagyta a hajszát, de azért a vérében van. Nem is tudom mikor kedvelték meg egymást. Talán akkor, amikor Doyoung először került „forró hangulatba”, ahogy azt Eunji mondja. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy imádom ezt a két hülyék. Ők az én falkám, és amíg itt vannak nekem, nincs is szükségem egy alfára sem.
- Mindenki kész? – Csendül fel Doyoung hangja a nappali irányából.
- Yep!
- Ahham!
- Akkor indulhatunk is!
Gyalog indulunk útnak a kellemesen meleg őszi napon az iskola felé. Még szerencse, hogy Eunji közel él hozzá. Igen egyedül, bár sosem mondta el pontosan miért hagyta ott a családját, tudom, hogy köze van ahhoz, ki is ő pontosan, ahhoz, hogy vadászként egy farkasokkal teli iskolába jár, jegyzem meg egyedüliként, és azt is tudom, hogy hozzám is köze van, de ha rákérdezek mindig csak annyit mond, nem kell aggódni, neki jó ez így is.
Mire az iskolához érünk már igen nagy a tömeg. Mindenhol diákok álldogálnak csoportokba vagy éppen falkákba tömörülve. Csak néhányan álldogálnak egyedül, azok is új diákok. Van köztük ember és farkas is bőven. A rengeteg újonc között végül észreveszek egy ismerős arcot is, mondjuk ahogy integet nem volt nehéz.
- Mark! – intek én is oda én is, mire elindul felénk, félúton elkapva az éppen teljesen más irányba sétáló Haechan karját. Ezt a két jómadarat még két éve egy nyári tábor alatt ismertük meg és azóta is jóban vagyunk velük. És mielőtt bárki megkérdezné, nem, egyáltalán nem zavar minket, hogy Donghyuck, „csak” ember.
- Sziasztok – köszönnek, mikor hozzánk érnek.
- Hali.
- Heló! – köszönnek a többiek is, majd Eunji Markhoz fordul. – Na, izgulsz már?
- Amig nem kérdezted nem tettem – feleli a fiatalabb. – Kicsit aggódok, hogy mi lesz, ha omega leszek… Mármint nem úgy értettem!
- Ugyan, semmi baj – legyint Doyoung.
- Nem hinném, hogy ez előfordulhat – mondja Eunji. – Az a megérzésem, hogy legalább béta leszel, bár… Ahogy Kwangjoon mondta, van benned valami különleges, szóval nem lehet tudni, de elég kicsi esélyt látok arra, hogy omega legyél – nyugtatja meg a srácot.
- Basszus! – Rontja el az idilli pillanatot Doyoung. – Nekem még be kell mennem a tanáriba, sziasztok! – mondja, már a bejárat felé futva.
- Igaz is, nekünk is bekéne mennünk – bólintok és elindulunk az ajtó felé. – Mark, Haechan, ismeritek a járást, vagy mutassuk meg a termeiteket?
- Ah, az jó lenne!
- Milyen órátok lesz?
- Matek, szóval egy terembe leszünk – felel Hyuck.
- Oké, akkor erre – mondom, majd elkezdem őket balra terelni a folyósón. Miután megmutattuk a fiúknak a termet és elmagyaráztuk mit merre találnak mi is a saját termeink felé vettük az irányt. Míg nekem egy kifejezetten az omegáknak tartott bioszom lesz, ahova majd Doyoung is becsatlakozik, addig Eunjinek angolja, bár őszintén szólva nem tudom miért jár be. Jobban ismeri a nyelvet, mint a tanár. Olyannyira elmélyülök a gondolataimban, hogy még a farkas érzékeim is cserben hagynak, így a folyósó egyik kanyarjában sikeresen nekisétálok valakinek.
- Bocsánat – mondom fel sem emelve a fejem és már mennék is tovább, de az illető megragadja a karom.
- Illik felnézni arra, akihez beszélsz – mondja, halk, hideg hangon, mire rá emelem a tekintetem és… Igazából nem is tudom pontosan mit érzek, mikor a szemeibe pillantok. Olyan mintha megállna az idő egy pillanatra, de aztán elkapom a tekintetem.
- Bocsánat – felelem újra felé pillantva, de nem nézve a szemeibe. Egy alfa, nem is akármilyen alfa.
- Hm, máris jobb – mondja hidegen, majd sarkon fordul és megy tovább.
- Wow, ez nem volt semmi – mondja Eunji, ahogy újra a termeink felé indulunk. – Az a tekintet.
- Nem értem miről beszélsz – pillantok felé összehúzott szemöldökkel. – Nem volt benne semmi különös, azt leszámítva, hogy a hideg futkosott a hátamon tőle.
- Jaj, Winwin, én nem is arról beszélek. Tudod, van egy előnye annak, ha ember vagy. Az olyan alfák, mint például ő, nem vesznek minket „észre” – formál idézőjelet az ujjaival. – Így láthatunk olyasmit, amit mondjuk a falat bámuló omegák nem vesznek észre. Például azt a tekintetet, amivel ő is az előbb végig mért. – Mondja, mire felvonom a szemöldököm.
- Milyen tekintetet?
- Éhes, nagyon éhes – mondja. Remek, még egy alfa, aki csak a „húst” látja bennem, forgatom meg a szemem. – Mindenesetre, te is figyelhetnél kinek sétálsz neki, ő nem egy kezdő, hogy olyan könnyű legyen lekoppintani, pláne, hogy közeledik a…
- Csitt, ki ne mond! – vágok közbe, mire ő elhallgatva mosolyodik el.
- Nyugi nagyfiú, vigyázok rád – kacsint, majd elindul a terme felé, félúton még visszafordulva. – Ebédnél találkozunk!
Egy pillanatig még nézek a lány után, majd fejemet csóválva indulok el a saját termem felé. Ilyenkor értem csak meg igazán eddig, hogy nem jött rá a többi farkas, hogy ki is ő. Egy ilyen személyiségről nem gondolnák soha, milyen erős. Belépve a terembe leülök Doyoung mellé, aki az ablak felöli oldal leghátsó padját választotta ki és meghagyta nekem az ablakhoz közelebb eső széket.
- Gyorsan végeztél.
- Hala az égnek. Így most ülhetek végig egy roppant izgalmas bioszt – mondja szem forgatva.
- Az izgalomról jut eszembe – kezdenék mesélni, de ebben a pillanatban belép a tanár. – Nem fogod elhinni, amit óra után mesélek!
Hangos csattanásra kelek kora reggel, ami egy kisebb fintorgást vált ki belőlem. Az oldalamra fordulva húzom magamra a takarót, hogy tovább aludhassak, de a szomszéd szobából érkező hang megakadályoz benne.
- Kim Doyoung, még egy ilyen és megöllek! – szólal fel Eunji.
- Most miért? Amúgy is kelnetek kellett volna már – kontrázik rá az előbb említett. Kelletlenül ülök fel az ágyban és mire az ajtó felé fordítom a tekintetem már fel is tárul a falap.
- Jó reggelt Winwinie, hogy aludtál? – lép be a szobába Doyoung, az egyik legjobb barátom.
- Olyan jól, hogy tudtam volna még folytatni – morgom fáradtan.
- Oh, azt nem lehet. Tudod milyen nap van ma? – kérdezi boldog hangon.
- Azt igen, azt már nem, hogy te miért örülsz ennek ennyire – mondom és Doyoung már épp válaszolna, de Eunji közbeszól.
- Mert nem normális azért. – közli le, bedőlve mellém az ágyba. – Ha legközelebb az az ötletem támadna, hogy aludjatok nálam, szólj rám, hogy felejtsek el szólni neki - mondja, mire Doyoung egy felháborodott nyüszítéssel válaszol.
- Nem vagy vicces.
- Nem is annak szántam. Na mindegy, ha már így felkeltünk – ül fel a lány is – akkor már be is mehetnénk a suliba. Nem biztos, hogy jó ötlet rögtön az első napon késni – mondja, majd felpattan és kisétál a szobából, de azért még visszaszól, hogy először az övé a fürdő.
- Remek – mondom és visszadőlök az ágyba. – Utálom a sulit…
- Ki nem? – Kérdezi Doyoung, miközben elkezdi rám dobálni a mára kiválasztott ruháit.
- Ohm, te? – pillantok felé felvont szemöldökkel, mire csak elvigyorodik. – Nem értem Eunjit, ad két külön szobát, de osszunk meg egy szekrényt…
- Eh, ez is biztos olyan vadász dolog – motyogja Doyoung, majd felkapva a ruháit vonul ki a szobából. Végül én is kimászom az ágyból, hogy összekészüljek a suliba. Kiválaszom mit vegyek fel, ami egy fekete, kicsit szaggatott farmerből, egy fehér pólóból és egy laza, kék, kockás ingből áll, amit csak felveszek a pólóra, de nem gombolom be. Mire felöltözöm addigra Eunji is végez a fürdőben átadva a helyet ezzel nekem és Doyoungnak. Alig tíz percet töltök a fürdőben, ahol fogat mosok és belövöm a hajam, majd lesétálok a konyhába.
- Szia Dante – lépek a hatalmas, fekete farkaskutya mellé, hogy megsimogassam, mire vakkant egyet.
- Miről beszélgettek? – kérdezi a házigazda.
- Most komolyan? Vérfarkas vagyok, nem házikedvenc – morgom, mire ő csak felnevet. – Jut eszembe, mi volt az a hang reggel?
- Ah, ne is kérdezd. Doyoung úgy gondolta felébreszt, így ráugrott az ágyra, csak éppen arra nem számított, hogy reflexből hozzávágom a az éjjelilámpámat, ami elől ugyan sikeresen kitért, de így szerencsétlen darab a szekrénynek csattant, arról nem is beszélve, hogy kishíján nem a lámpát vágtam hozzá…
- Oh, értem – nevetek. Ezért ez a két idióta a barátom. Jobban mondva Eunjit már nagyon kicsi korom óta ismerem, mindig mellettem volt és ő is nyugtatott meg, mikor kiderült, hogy omega vagyok. Arról nem is beszélve mennyit segít amikor épp, hát… tüzelek. Na nem úgy! De mindent megtesz, hogy jobban érezzem magam és ez igaz Doyoungra is. Rá is nagyon vigyáz, pláne abban az időszakban. Apropó Doyoung, őt akkor ismertük meg, mikor Koreába költöztünk, vagyis Eunji visszaköltözött. Az elején nem igen voltak jóban, de hát mit várunk egy vérfarkasvadásztól? Oké, a családja már évtizedek óta abbahagyta a hajszát, de azért a vérében van. Nem is tudom mikor kedvelték meg egymást. Talán akkor, amikor Doyoung először került „forró hangulatba”, ahogy azt Eunji mondja. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy imádom ezt a két hülyék. Ők az én falkám, és amíg itt vannak nekem, nincs is szükségem egy alfára sem.
- Mindenki kész? – Csendül fel Doyoung hangja a nappali irányából.
- Yep!
- Ahham!
- Akkor indulhatunk is!
Gyalog indulunk útnak a kellemesen meleg őszi napon az iskola felé. Még szerencse, hogy Eunji közel él hozzá. Igen egyedül, bár sosem mondta el pontosan miért hagyta ott a családját, tudom, hogy köze van ahhoz, ki is ő pontosan, ahhoz, hogy vadászként egy farkasokkal teli iskolába jár, jegyzem meg egyedüliként, és azt is tudom, hogy hozzám is köze van, de ha rákérdezek mindig csak annyit mond, nem kell aggódni, neki jó ez így is.
Mire az iskolához érünk már igen nagy a tömeg. Mindenhol diákok álldogálnak csoportokba vagy éppen falkákba tömörülve. Csak néhányan álldogálnak egyedül, azok is új diákok. Van köztük ember és farkas is bőven. A rengeteg újonc között végül észreveszek egy ismerős arcot is, mondjuk ahogy integet nem volt nehéz.
- Mark! – intek én is oda én is, mire elindul felénk, félúton elkapva az éppen teljesen más irányba sétáló Haechan karját. Ezt a két jómadarat még két éve egy nyári tábor alatt ismertük meg és azóta is jóban vagyunk velük. És mielőtt bárki megkérdezné, nem, egyáltalán nem zavar minket, hogy Donghyuck, „csak” ember.
- Sziasztok – köszönnek, mikor hozzánk érnek.
- Hali.
- Heló! – köszönnek a többiek is, majd Eunji Markhoz fordul. – Na, izgulsz már?
- Amig nem kérdezted nem tettem – feleli a fiatalabb. – Kicsit aggódok, hogy mi lesz, ha omega leszek… Mármint nem úgy értettem!
- Ugyan, semmi baj – legyint Doyoung.
- Nem hinném, hogy ez előfordulhat – mondja Eunji. – Az a megérzésem, hogy legalább béta leszel, bár… Ahogy Kwangjoon mondta, van benned valami különleges, szóval nem lehet tudni, de elég kicsi esélyt látok arra, hogy omega legyél – nyugtatja meg a srácot.
- Basszus! – Rontja el az idilli pillanatot Doyoung. – Nekem még be kell mennem a tanáriba, sziasztok! – mondja, már a bejárat felé futva.
- Igaz is, nekünk is bekéne mennünk – bólintok és elindulunk az ajtó felé. – Mark, Haechan, ismeritek a járást, vagy mutassuk meg a termeiteket?
- Ah, az jó lenne!
- Milyen órátok lesz?
- Matek, szóval egy terembe leszünk – felel Hyuck.
- Oké, akkor erre – mondom, majd elkezdem őket balra terelni a folyósón. Miután megmutattuk a fiúknak a termet és elmagyaráztuk mit merre találnak mi is a saját termeink felé vettük az irányt. Míg nekem egy kifejezetten az omegáknak tartott bioszom lesz, ahova majd Doyoung is becsatlakozik, addig Eunjinek angolja, bár őszintén szólva nem tudom miért jár be. Jobban ismeri a nyelvet, mint a tanár. Olyannyira elmélyülök a gondolataimban, hogy még a farkas érzékeim is cserben hagynak, így a folyósó egyik kanyarjában sikeresen nekisétálok valakinek.
- Bocsánat – mondom fel sem emelve a fejem és már mennék is tovább, de az illető megragadja a karom.
- Illik felnézni arra, akihez beszélsz – mondja, halk, hideg hangon, mire rá emelem a tekintetem és… Igazából nem is tudom pontosan mit érzek, mikor a szemeibe pillantok. Olyan mintha megállna az idő egy pillanatra, de aztán elkapom a tekintetem.
- Bocsánat – felelem újra felé pillantva, de nem nézve a szemeibe. Egy alfa, nem is akármilyen alfa.
- Hm, máris jobb – mondja hidegen, majd sarkon fordul és megy tovább.
- Wow, ez nem volt semmi – mondja Eunji, ahogy újra a termeink felé indulunk. – Az a tekintet.
- Nem értem miről beszélsz – pillantok felé összehúzott szemöldökkel. – Nem volt benne semmi különös, azt leszámítva, hogy a hideg futkosott a hátamon tőle.
- Jaj, Winwin, én nem is arról beszélek. Tudod, van egy előnye annak, ha ember vagy. Az olyan alfák, mint például ő, nem vesznek minket „észre” – formál idézőjelet az ujjaival. – Így láthatunk olyasmit, amit mondjuk a falat bámuló omegák nem vesznek észre. Például azt a tekintetet, amivel ő is az előbb végig mért. – Mondja, mire felvonom a szemöldököm.
- Milyen tekintetet?
- Éhes, nagyon éhes – mondja. Remek, még egy alfa, aki csak a „húst” látja bennem, forgatom meg a szemem. – Mindenesetre, te is figyelhetnél kinek sétálsz neki, ő nem egy kezdő, hogy olyan könnyű legyen lekoppintani, pláne, hogy közeledik a…
- Csitt, ki ne mond! – vágok közbe, mire ő elhallgatva mosolyodik el.
- Nyugi nagyfiú, vigyázok rád – kacsint, majd elindul a terme felé, félúton még visszafordulva. – Ebédnél találkozunk!
Egy pillanatig még nézek a lány után, majd fejemet csóválva indulok el a saját termem felé. Ilyenkor értem csak meg igazán eddig, hogy nem jött rá a többi farkas, hogy ki is ő. Egy ilyen személyiségről nem gondolnák soha, milyen erős. Belépve a terembe leülök Doyoung mellé, aki az ablak felöli oldal leghátsó padját választotta ki és meghagyta nekem az ablakhoz közelebb eső széket.
- Gyorsan végeztél.
- Hala az égnek. Így most ülhetek végig egy roppant izgalmas bioszt – mondja szem forgatva.
- Az izgalomról jut eszembe – kezdenék mesélni, de ebben a pillanatban belép a tanár. – Nem fogod elhinni, amit óra után mesélek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése