Winwin Pov.:
Az
Eunji házáig vezető út alatt, azon járt az agyam, amit Taeyong mondott. Vajon
mik a szándékaim? Magam sem tudom. Szeretném megismerni, szeretnék többet tudni
a barátairól, az életéről és azt az aprócska tényt sem hanyagolhatom el, ahogy
a testem reagál a közelségére. És ezt, nem foghatom a közelgő tüzelésre… És ez
megrémít, ugyanakkor izgalommal is tölt el. Úgy kikérném Eunji vagy Doyoung
véleményét, de pont amiatt a személy miatt nem lehet, aki még ebből a
távolságból is képes belerondítani az életembe. Szeretném helyrehozni a
dolgokat Taeyong és köztem de, hogy tehetném ezt meg, ha nem mondhatok semmit
Lucasról, ha félek attól, hogy elszólom magam és leleplezem Eunji titkát… Aish,
beleőrülök ebbe az egészbe! Lee Taeyong, miért akarsz az életem része lenni?
Nagyon lassan, de végül megérkezem a lány házához, aki azonnal le is támad, amint belépek.
- Te meg hol voltál ilyen sokáig?
- Dolgom volt – felelem lehajtott fejjel, némiképp megfelelve az igazságnak.
- Dolgod? – Vonja fel a szemöldökét, mire csak megrázom a fejem. – Winwin, én nem szeretnék szőrszálhasogató lenni, de a tegnapi után sejtheted, hogy Taeyong még nem mondott le rólad, és most, hogy bármelyik percben… - hagyja nyitva a mondatot, de tudom mire gondol.
- Értem én, hogy csak vigyázni akarsz rám és hálás is vagyok, de… Kellett egy kis idő egyedül. Viszont most már itt vagyok -mosolygokrá, mire fújtat ugyan egyet, de végül az ő ajkai is felfelé kezdenek görbülni.
- Nem sokára itt lesz Doyoung is, csak elment valami ízére a bátyjával – kezd el csacsogni és én örülök, hogy nem firtatja tovább a témát. Mondjuk nem is nagyon lesz mit, ha nem jövök rá gyorsan, mit mondhatnék Taeyongnak, amivel nem ártok senkinek sem, de mégsem hagy faképnél.
- Shicheng, minden rendben – hallom meg újra a lány hangját, ahogy enyhén megráz.
- Mi? Igen, persze csak elbambultam.
- Huh, azt hittem már meleged lett – sóhajt nagyot, majd elindul a konyha felé. – Mit szólnál, ha összedobnánk valami vacsit, amíg várjuk a hiányzó kereket?
- Oké – felelem, hátha ez elvonja a figyelmem egy kicsit. – Apropó hiányzó kerék. Hol van Dante? – Kérdezek rá hírtelen, mert sehol nem látom, de még csak nem is érzem a kutyát.
- Ohm, Kwangjoon elvitte.
- Tessék?
- Ah, „biztonsági” okokból – mondja szem forgatva. - Csak pár napról van szó, amíg „tovább képzésen” van – formál idézőjelet az ujjai segítségével, mire én bólintok.
Végül a vacsora készítés és az utána való beszélgetés valamilyen szinten elterelte a figyelmem, de most, hogy egyedül fekszem az ágyban és a plafont bámulom, újra megrohannak a gondolatok. Mit kéne tennem? Hogyan érhetném el, hogy bízzon bennem, anélkül, hogy elveszíteném a többiek bizalmát?
- Ébren vagy? – Hallom meg az éppen kinyíló ajtó felől Doyoung hangját, ami kiszakít a gondolataim közül.
- Igen – ülök fel az ágyban. – Gyere csak be.
- Nem akarlak zavarni, csak, olyan furcsa voltál a vacsora alatt – kezdi, amint leül az ágy szélére.
- Ah, csak az elmúlt napokon jár az agyam – motyogom. – Nem tudom mi van Taeyonggal – és ez igaz is -, hogy miért viselkedik így. Aztán ott van Lucas, meg ez az egész. Mi van, ha valahonnan tudomást szerez Tae-ről? – fordulok aggódva a másik omega felé.
- Nem tudom Winwin, de jó lesz vigyázni. Taeyong és a falkája nem az a fajta csapat, ami könnyen feladja – suttogja maga elé révedve, mintha tapasztalatból beszélne. – Ha Lucas tudomást szerez róla, biztos, hogy fel fog bukkanni, csak azt reméljük, hogy nem a napokban – mondja mély levegőt véve és tudom mire gondol. Amióta Taeyong egyedül hagyott furcsán érzem magam, ami csak egyet jelenthet. – Ha jól érzem még van egy kis időnk, de jó lenne, ha a hétvégét már itt töltenéd – mondja, én pedig helyeslően bólintok. Még beszélgetünk egy darabig az éjjel, és hála ennek, meggyőzöm magam, lesz, ami lesz, beszélek Taeyonggal!
Nos, a tegnap esti elképzelésem szépnek szép volt, de meghiúsulni látszik. Egyrészt közeleg a nap vége, másrészt kezd egyre jobban melegem lenni. De nem adhatom fel, beszélnem kell vele! Magamat győzködve sétálok végig a folyósókon, egyre több, főleg alfa diák tekintetét magamra vonva, de nem törődve ezzel haladok a célom felé, lassan el is érve a keresett termet. Mire oda érek, már alig állok a lábamon így, amint belépek meg kell támaszkodnom az első padon. Túl sok az alfa a teremben én pedig már túl gyenge vagyok, még „szerencse”, hogy néhány „segítőkész” példány mellém lép és felajánlja szolgáltatásait.
- Oh, nézzenek oda, szegény kicsi omega nincs valami jó passzban – gügyögi az egyik, végig simítva a hátamon és érintésétől kiráz a hideg, nem feltétlenül jó értelemben. – Még szerencse, hogy van, aki segítsen neki – vigyorodik el, de ebben a pillanatban valaki a hátára teszi a kezét, mire a meglehetősen magas gyerek, azt hiszem Johnny, felé fordul.
- Ja, de nem te – morogja, majd a haverjai segítségével kitaszigálja a többi alfával együtt és amint kilépnek a teremből, kattan a zár. Ketten maradtunk, pillantok Taeyong felé, aki csak döbbent és egyben éhes tekintettel méreget. Lehet nem volt a legjobb ötlet most ide jönni.
Nagyon lassan, de végül megérkezem a lány házához, aki azonnal le is támad, amint belépek.
- Te meg hol voltál ilyen sokáig?
- Dolgom volt – felelem lehajtott fejjel, némiképp megfelelve az igazságnak.
- Dolgod? – Vonja fel a szemöldökét, mire csak megrázom a fejem. – Winwin, én nem szeretnék szőrszálhasogató lenni, de a tegnapi után sejtheted, hogy Taeyong még nem mondott le rólad, és most, hogy bármelyik percben… - hagyja nyitva a mondatot, de tudom mire gondol.
- Értem én, hogy csak vigyázni akarsz rám és hálás is vagyok, de… Kellett egy kis idő egyedül. Viszont most már itt vagyok -mosolygokrá, mire fújtat ugyan egyet, de végül az ő ajkai is felfelé kezdenek görbülni.
- Nem sokára itt lesz Doyoung is, csak elment valami ízére a bátyjával – kezd el csacsogni és én örülök, hogy nem firtatja tovább a témát. Mondjuk nem is nagyon lesz mit, ha nem jövök rá gyorsan, mit mondhatnék Taeyongnak, amivel nem ártok senkinek sem, de mégsem hagy faképnél.
- Shicheng, minden rendben – hallom meg újra a lány hangját, ahogy enyhén megráz.
- Mi? Igen, persze csak elbambultam.
- Huh, azt hittem már meleged lett – sóhajt nagyot, majd elindul a konyha felé. – Mit szólnál, ha összedobnánk valami vacsit, amíg várjuk a hiányzó kereket?
- Oké – felelem, hátha ez elvonja a figyelmem egy kicsit. – Apropó hiányzó kerék. Hol van Dante? – Kérdezek rá hírtelen, mert sehol nem látom, de még csak nem is érzem a kutyát.
- Ohm, Kwangjoon elvitte.
- Tessék?
- Ah, „biztonsági” okokból – mondja szem forgatva. - Csak pár napról van szó, amíg „tovább képzésen” van – formál idézőjelet az ujjai segítségével, mire én bólintok.
Végül a vacsora készítés és az utána való beszélgetés valamilyen szinten elterelte a figyelmem, de most, hogy egyedül fekszem az ágyban és a plafont bámulom, újra megrohannak a gondolatok. Mit kéne tennem? Hogyan érhetném el, hogy bízzon bennem, anélkül, hogy elveszíteném a többiek bizalmát?
- Ébren vagy? – Hallom meg az éppen kinyíló ajtó felől Doyoung hangját, ami kiszakít a gondolataim közül.
- Igen – ülök fel az ágyban. – Gyere csak be.
- Nem akarlak zavarni, csak, olyan furcsa voltál a vacsora alatt – kezdi, amint leül az ágy szélére.
- Ah, csak az elmúlt napokon jár az agyam – motyogom. – Nem tudom mi van Taeyonggal – és ez igaz is -, hogy miért viselkedik így. Aztán ott van Lucas, meg ez az egész. Mi van, ha valahonnan tudomást szerez Tae-ről? – fordulok aggódva a másik omega felé.
- Nem tudom Winwin, de jó lesz vigyázni. Taeyong és a falkája nem az a fajta csapat, ami könnyen feladja – suttogja maga elé révedve, mintha tapasztalatból beszélne. – Ha Lucas tudomást szerez róla, biztos, hogy fel fog bukkanni, csak azt reméljük, hogy nem a napokban – mondja mély levegőt véve és tudom mire gondol. Amióta Taeyong egyedül hagyott furcsán érzem magam, ami csak egyet jelenthet. – Ha jól érzem még van egy kis időnk, de jó lenne, ha a hétvégét már itt töltenéd – mondja, én pedig helyeslően bólintok. Még beszélgetünk egy darabig az éjjel, és hála ennek, meggyőzöm magam, lesz, ami lesz, beszélek Taeyonggal!
Nos, a tegnap esti elképzelésem szépnek szép volt, de meghiúsulni látszik. Egyrészt közeleg a nap vége, másrészt kezd egyre jobban melegem lenni. De nem adhatom fel, beszélnem kell vele! Magamat győzködve sétálok végig a folyósókon, egyre több, főleg alfa diák tekintetét magamra vonva, de nem törődve ezzel haladok a célom felé, lassan el is érve a keresett termet. Mire oda érek, már alig állok a lábamon így, amint belépek meg kell támaszkodnom az első padon. Túl sok az alfa a teremben én pedig már túl gyenge vagyok, még „szerencse”, hogy néhány „segítőkész” példány mellém lép és felajánlja szolgáltatásait.
- Oh, nézzenek oda, szegény kicsi omega nincs valami jó passzban – gügyögi az egyik, végig simítva a hátamon és érintésétől kiráz a hideg, nem feltétlenül jó értelemben. – Még szerencse, hogy van, aki segítsen neki – vigyorodik el, de ebben a pillanatban valaki a hátára teszi a kezét, mire a meglehetősen magas gyerek, azt hiszem Johnny, felé fordul.
- Ja, de nem te – morogja, majd a haverjai segítségével kitaszigálja a többi alfával együtt és amint kilépnek a teremből, kattan a zár. Ketten maradtunk, pillantok Taeyong felé, aki csak döbbent és egyben éhes tekintettel méreget. Lehet nem volt a legjobb ötlet most ide jönni.
Taeyong pov:
- Hé, nézz rám – nyúlok az álla alá, hogy megemelhessem a fejét, mire rám pillant. A tekintete ködös és a szemei zölden izzanak, én pedig pontosan tudom, mit jelent ez. – Miért jöttél ide? – kérdem suttogva, mire megrázza a fejét.
- Én, csak…ah… - sóhajt fel ezzel felkavarva a közénk rekedt levegőt, amit a belső alfám nem igen visel jól. – Ez, olyan… Kellemetlen – motyogja, majd hírtelen felpattan, ezzel majdnem hanyatt döntve. – Mennem kell – suttogja, de nem mozdul.
- Ugyan Shicheng, ne siess annyira – mondom, ahogy kezdem elveszíteni a kontrollt. - Nem kell tőlem félned, - kezdem felállva - nem vagyok olyan, mint a többi alfa, aki az előbb bent volt – suttogom közelebb lépve hozzá, de ő csak hátrálni kezd. –Ugyan Shicheng, csak segíteni szeretnék.
- Ne, nem kell – motyogja halkan, majd az ajtóra pillant és meg is indul a kijárat felé, de amint ellépne mellettem, elkapom a kezét.
- Az ajtó zárva van – suttogom a fülébe, mire megremeg. Most, hogy ilyen közel áll hozzám még inkább érzem bódító illatát, ami már alaphelyzetben is megőrjít, hát még most. Arcomat nyakába temetve húzom magamhoz közelebb, mélyen magamba szippantva édes illatát, ami egyre jobban felébreszti az alfa énem és ezzel együtt a vágyamat is, de nem szeretném megrémíteni, sem pedig olyat tenni, amit ő nem szeretne. – Engedd, hogy segítsek neked – suttogtam a bőrére, amitől kirázta a hideg.
- Tae-yong – nyöszörögte karjait a nyakam köré fonva, kicsit félre billentve a fejét, hogy jobban hozzá férhessek a nyakához. Ebben a pillanatban olyan szívesen megjelölném őt magamnak, de tudom, hogy később megbánná, ahogy én is. Így végül csak ajkaimat tapasztom a nyaka puha bőrére, és bár nem haraphatom meg, azért kiszívom a nyakát, hogy lássák, rajtam kívül nem érhet hozzá senki. Ahogy a nyakát szívtam hangosan felnyögött és a hajamba túrva rántotta fel a fejem, hogy az ajkiat az enyémre tapassza. Voltam már együtt omegával, nem is egyszer, de egyszersem olyannal, aki tüzelt volna, amit egy kicsit ugyan bánok, ugyanakkor örülök neki, hogy Winwin az első ilyen téren. Ahogy elmélyítem a csókot és találkoznak a nyelveink, megfordul velem a világ. Az érzés leírhatatlan. Ahogy csókoljuk egymást lassan a ruhája alá simítom a kezem, amitől kirázza a hideg. Hallom, hogy nyöszörög valamit, de nem értem tisztán, ezért csak elkezdem felfelé húzni a pólóját, de ekkor kivágódik az ajtó.
- Azonnal engedd el! – Ránt el Shichengtől Eunji, mire szegény srác majdnem a padlóra zuhan, de a másik omega még épp időben elkapja. – Doyoung, vidd ki innen Winwint. – Utasítja a fiút, aki csak bólintva kezdi el kivezetni a termemből az én omegámat. Eunji is követné őket, de én felmordulva ragadom meg a karját, majd azzal a lendülettel a mögötte lévő szekrényhez vágom. Mély levegőt véve sétálok elé, majd közel hajolok hozzá.
- Jól vigyázz Eunji, mert csak azért nem bántalak – mondom meglehetősen frusztráltan, nehezen fogva vissza a bennem lakó alfát – mert fontos vagy Winwinnek.
- Jól vigyázz Taeyong, mert ez rólad nem mondható el – sziszegi, majd mintha csak hozzá sem értem volna kisétál a teremből, jó hangosan csapva be maga után az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése