9. fejezet

Winwin pov.:

      Egy homlokomhoz érő hideg kéz ébreszt fel, így lassan kinyitva a szemem találom magam szemben Eunji-vel, mire kicsit rémülten pillantok oldalra, de Taeyong, már nincs itt. Vajon mikor ment el? Eunji látta? Összevesztek? Rohannak meg a gondolatok, de elnézve Eunji nyugodt, de kissé kisírtszemeit nem futottak össze.
- Eunji? – szólítom meg a lányt rekedt hangon. – Miért sírtál? – kérdezem, mire mély levegőt vesz. – Ugye nem… Nem miattam? – rémülök meg, ahogy eszembe jut, nem éppen voltam vele kedves.
- Nem, dehogy – mosolyog rám, ami megnyugtat egy kicsit. – Csak kicsit sok volta stressz.
- Oh. De minden rendben? Hol voltál? Hol van Doyoung? Ugye nem vesztetek össze?
- Nem kifejezetten mondanám, csak nem értettünk egyet valamiben – sóhajtja leülve mellém. – És te jobban vagy? Látom már a szemed sem annyira zöld.
- I-igen – dadogom elpirulva, mire villant felém egy mindent tudó pillantást. Csak nem…? – Pár nap és vége – teszem még hozzá, mire ő bólint.
- Winwin, beszélhetnénk komolyan?
- P-persze.
- Huh. Tudom, hogy néha nagyon idegesítő vagyok, főleg mostanában, de… Én csak szeretnélek megvédeni. Sokat gondolkodtam az elmúlt pár órában és hála Doyoungnak, arra jutottam, hogy… - Vesz egy mély levegőt én pedig izgatottam várom, mit fog mondani. – Lehet, hogy nem leszek melletted örökre…
- Ne butáskodj, még szép, hogy igen! – szakítom félbe, mire elmosolyodik, de van némi keserűség abban a mosolyban.
- Ha így is lesz, akkor is kell melléd valaki, aki… Aki mellett boldog lehetsz farkasként is.
- Istenem – suttogom magam elé révedve.
- És ha megeshet az, hogy ez a valaki Taeyong, akkor esélyt kell neki adni… És ez vonatkozik rám is. Én csak nem szeretném, ha az lenne a vége, mint Lucasnál – sóhajtja.
- Nem lesz – mosolygok fel rá. Nem lesz, mert Taeyongot…kedvelem.
- De ez nem jelenti azt, hogy kifejezetten kedvelném őt, vagy a falkáját! – fordul felém komoly tekintettel. – Mindösszesen csak azt szeretném, ha boldog lennél te is és Doyoung is. És igen, jól értetted, ez azt jelenti, ha Tae valami olyat tesz, ami nagyon nem tetszik – húzza össze a szemeit és ettől az az érzésem támad, tudja, hogy itt járt. – Vagy olyat, ami fájdalmat okoz neked, szarni fogok az eskümre és kitekerem a nyakát!
- Afelől nincs kétségem -kuncogom, majd elkomolyodva fogom meg a kezét. – Eunji, ugye tudod, hogy nem akartalak megbántani? – kérdem, mire elmosolyodva bólint. – Te vagy a legjobb barátom, amióta csak az eszemet tudom és soha nem szeretnélek elveszíteni – mondom, mire végig csordul egy könnycsepp az arcán és magához rántva ölel meg szorosan.
- Bár így lenne – suttogja a hajamba és bár nem értem, mi ez a sok feltételes mód, nem teszem szóvá a dolgot. A kellemes némaságot végül a mobilom rezgése zavarja meg, mire Eunji elengedve áll fel mellőlem. – Intézd el gyorsan – mutat a telefonomra -, aztán pihenj. Szólok, ha kész lesz a vacsora. – mondja, majd kisétál a szobából. Izgatottan fordulok a telefonom felé, hogy felkapva nyissam meg a nemrég érkezett üzenetet.

Szia baba.
Sajnálom, hogy nem mellettem ébredtél, de Eunji-ék haza értek, így
jobbnak láttam eljönni. Remélem nem haragszol!
Pihenj sokat és vigyázz magadra.
A suliban találkozunk!
Taeyong.

Mosolyogva olvasom végig a sorokat, majd gyorsan visszaírok, hogy nincs semmi baj és hogy várom, hogy újra beszélhessünk, fontos dolgot szeretnék elmondani. Épp csak elküldöm az üzenetet, azonnal jön is a válasz, hogy oké. Még mindig mosolyogva dőlök hanyatt az ágyamon, jelenleg a világ legboldogabb omegájának érezve magam. Tudom, hogy ezzel még közel sem simult el minden gond, de bízom Taeyong-ban, hiszen most sem használta ki a helyzetet és csak azt tartotta szem előtt, hogy nekem jobb legyen, pirulok bele a gondolatba.
- Ah, Istenem, add, hogy minden egyenesbe jöjjön! – sóhajtom, majd a telefonomat kézbe véve olvasom el újra és újra a Tae-től kapott pár sort, míg el nem nyom az álom.

Doyoung pov.:

      Remegő lábbakkal és görcsbe rándult gyomorral torpanok meg az ajtó előtt, ezredszerre is végig gondolva, mit is keresek itt. De még mielőtt teljesen berezelnék és elfutnék felemelem a kezem és bekopogok. Huh, most vagy soha! Gondolom és mintegy végszóra kinyílik a nyílászáró és megpillantom a keresett személyt.
- Beszélhetnénk? – kérdezem félénken. Ne már Doyoung, máskor olyan nagy a szád, most meg olyan vagy, mint egy kis nyuszi! Korholom magam, nem merve az előttem állóra pillantani.
- Persze.
- Sétálhatunk? – kérdezem végre felemelve a tekintetem, mire elmosolyodva nyúl a dzsekiéért és kilép mellém.
- Merre szeretnél menni?
- Mindegy – felelem elindulva valamerre.
- Miről szeretnél beszélni?
- Huh. Nézd Jae – kezdem -, gondolkoztam azon, amit mondtál és… Arra jutottam, hogy oké.
- Oké? Mit értesz az alatt, hogy oké?
- A-azt mondtad, hogy nem hagyod, hogy elfelejtsem, ami történt – kezdek babrálni a pulcsim ujjával.
- Ez így is van – mondja, megfogva a kezem késztetve megállásra. – Te kezdted el ezt a játékot – mondja az állam alá nyúlva, hogy végre rá nézzek. – És én folytatni szeretném – mondja komolyan, a szemeimbe pillantva, mire érzem, hogy még jobban kipirul az arcom. – Szóval, mit értesz az alatt, hogy oké?
- Én, csak… Arra gondoltam, hogy oké – fordítanám el a tekintetem, de annyira magával ragadott az övé, hogy képtelen vagyok rá. – Próbáljuk meg – suttogom, olyan hallkan, hogy abban sem vagyok biztos, egyálltalán meghallotta.
- Hogy mondod? – kérdezi vigyorogva. Szóval hallotta.
- Jól értetted – mondom egyre vörösebben.
- Az a baj drágám, hogy nem értettem tisztán –szélesedik ki a vigyora, jót szórakozva a zavaromon.
- Azt mondtam – kezdem kicsit hangosabban -, hogy oké, próbáljuk meg.
- Örülök neki, hogy így gondolod – mondja közelebb hajolva, de még mielőtt hozzám érhetne az ajkaira teszem a kezem.
- De ez nem jelenti azt, hogy zöld lapot kaptál! – szólok rá, mire megfogva a csuklómat húzza el a kezem a szája elől és elmosolyodik. – Tiszta sor? – kérdezem, még mindig a szemeibe nézve.
- Kristály tiszta – feleli, majd még mindig fogva tartva a kezeimet, hajol újra hozzám, hogy puszit nyomhasson a szám sarkába. – De ez nem jelenti azt, hogy nem fogok próbálkozni – suttogja az ajkaimra, majd összekulcsolva a jobb kezünk ujjait indul újra útnak, húzva magával engem is. Remélem nem bánom meg a döntésem! Ha igen, megverem Eunjit!