3. Extra – Again (18+)

Jaehyun pov.:

      Épp, hogy lelépett a két nem várt vendég, megjelent az ajtóban két aggódó omega és egy dühös lány.
- Jól vagytok? – érkezett a kérdés Eunji-től, de válaszolni már nem volt időm, ugyanis Doyoung, amint meglátta a vérző karomat, nekem csapódva vont szoros ölelésbe.
- Úr Isten – motyogta, majd eltolt magától. – Nagyon fáj? – Simított végig a karomon, épp csak az ujjai hegyével érintve a bőrömet, kerülve a sebeket.
- Nem vészes. Egy óra és kutya bajom – nyugtatom mosolyogva, de nem úgy tűnik, mintha ez nagyon hatásos lenne.
- Tudhattam volna – hallom meg Winwin hangját, ahogy ép kezemmel közelebb húzom magamhoz Doyoungot. – Először is – fordul felénk -, Kim Doyoung, te magyarázattal tartozol nekem – emeli meg a mutatóujját. – Másodszor, mesélnem kellett volna Lucasról és akkor…
- Nem a te hibád – vág közbe Tae.
- Valóban – ért egyet Eunji is. – Megyek és elbeszélgetek vele – indul el kifelé, de Doyoung utána szól.
- Biztos, hogy ez jó ötlet, most, hogy…?
- Ne aggódj miattam. Különben is, Shicheng-nek és Taeyongnak van mit megbeszélnie. Te pedig foglalkozz inkább Jaehyunnal – kacsint a karjaimban tartott omegára, majd eltűnik, a barátaink pedig követik a példáját, így kettesben maradunk.
- Le-lefertőtlenítem – motyogja Doyoung, majd eltávolodik tőlem.
- Erre semmi szükség – ellenkezek, de mikor küld felém egy szúrós pillantást, csak felsóhajtva törődök bele a sorsomba. – A fürdőben – mutatok a megfelelő ajtóra -, találsz hozzá kellékeket – mondom, majd amint eltűnik az ajtó mögött a szobámba sétálok, hogy megszabaduljak a véres felsőmtől. Épp csak lekaptam az átázott pólót, mikor hangos koppanásra lettem figyelmes, így hátra fordultam. Doyoung keltette a zajt azzal, hogy leejtette az elsősegély dobozt, majd kissé piros arccal meredt rám. Először nem értettem miért, de amint lepillantottam, megvilágosodtam. Gyanítom nem sokra emlékszik az együtt töltött éjszakánkból, de arra biztosan, hogy erősödtem egy kicsit azóta. Elmosolyodva pillantottam fel rá újra.
- Nos, segítesz? – billentettem oldalra a fejemet, de nem válaszol. – Nem csak nézni szabad – lépek közelebb, hogy felvéve a dobozt adjam a kezébe -, hozzá is érhetsz – vigyorgok rá, mire megrázza a fejét, majd mellkasomra helyezve a tenyerét tol az ágyhoz, ahova le is ültet, majd elém térdel a padlóra, mire az arca még vörösebb lesz az én mosolyom pedig kiszélesedik. Már épp mondanék valamit, mikor szakavatott mozdulatokkal kezdi el kitisztítani a már gyógyulásnak indult sebet. Szemöldök ráncolva tűröm a törődést, majd mikor végez ép kezemmel karolva át őt húzom közelebb magamhoz.
- Köszönöm – suttogom a fülébe, mire megremeg. Felbátorodva nyomom ajkaimat a nyaka puha bőrére, majd az állvonalát követve haladok az ajkai felé, de mielőtt megcsókolhatnám felpattanva hátrál pár lépést.
- Sz-szívesen – dadogja, majd az ajtó felé fordul, de még mielőtt elindulhatna elé lépek.
- Miért menekülsz előlem? – indulok meg felé lassan.
- Én nem menekülök – suttogja halkan.
- Akkor miért nem engeded, hogy hozzád érjek? – Kérdezem, tekintetemet az övébe fúrva.
- Mert… mert – keresi a szavakat. Majd hirtelen válik dacossá a pillantása. - Azt hiszed, hogy van esélyed arra, hogy… hogy még egyszer alád feküdjek? Csak, mert esélyt kaptál? – Kezd el hátrálni.
- Van egy olyan érzésem, hogy igen – mondom, egyre közelebb sétálva hozzá, lassan a falnak szorítva.
- Nagyon magabiztos vagy… de…
- De mi? – Kérdezem elmosolyodva, szorosan elé lépve, ahogy a háta találkozik a fallal.
- Én, nem… - dadogja, tekintetével a menekülő utat keresve. Ahogy elveszett pillantással keresi a kiutat a helyzetből, enyhén piros arccal felettébb édes látványt nyújt.
- Tudod Doyoungie, az édes fiúk a gyengéim – suttogom a fülébe, kezeimet a feje mellett a falhoz támasztva, mire megremeg a teste. Elmosolyodva lépek még közelebb hozzá, így teljes testemmel az ö remegő testéhez simulok, mire alig hallhatóan felsóhajt, nekem pedig elég ennyi, ahhoz, hogy feladjam az elveimet és az ajkaira tapadjak. Hevesen kezdem csókolni, de ahogy észreveszem, hogy nem igen tiltakozik, kicsit visszaveszek a tempóból. Hosszú percekig csókoljuk egymást és nekem bele kell mosolyognom a csókba, ahogy Doyoung a nyakam köré kulcsolva a karjait simul még jobban hozzám.
- Hogy is van ez a „nem fekszem alád” téma? – kérdezem felvont szemöldökkel, mire eltávolodna tőlem, de a derekára fonódó karjaim, na meg a fal megakadályozzák ebben. – Nem kell rögtön felkapni a vizet – suttogom az ajkaira – csak addig megyünk el, ameddig te szeretnéd – mondom, majd újra az ajkaira tapadok, bal kezemet a fenekére vezetve, úgy markolva meg, mire belenyög a csókba. Azt hiszem ideje eljutni az ágyig. És az egészben az a legjobb, hogy most még csak nem is tüzel, így teljesen tiszta fejjel szeretne újra az enyém lenni. Ha esetleg mégsem, majd elérem, hogy akarja. Lassan kezdek el az ágy felé hátrálni, közben végig ajkait falva, kezeimmel óvatosan a pólója alá furakodva, úgy cirógatva a puha bőrt. Amint a lábam az ágyamnak ütközött átfordítva magunkat döntöttem őt hanyatt, azonnal felé is mászva, mire meglepetten pillantott rám.
- Nem azt ígérted, hogy csak addig megyünk el, ameddig én akarom? – kérdezte félénk hangon, mire nyugtatólag mosolyogtam rá.
- De igen, viszont azt nem ígértem, hogy nem próbálom meg elérni, hogy mindent akarj – feleltem, majd ajkaimat nyakára tapasztva szívtam meg a puha bőrt, mire felnyögve fordította el a fejét, ezzel nagyobb hozzáférést biztosítva, amit ki is használtam. Apró harapás és szívásnyomokkal tarkítva csókjaim útját jutottam el az Ádám-csutkájáig, majd kissé megszívva az említett területet szakadtam el a nyakától.
- Jaehyun – szuszogta halkan a nevem, mire rá emeltem a pillantásom, de Doyoung csak a hajamba túrva rántott magához egy újabb csókra, egyre közelebb préselve hozzám felhevült testét. S bár ugyan azt a fiút csókolom, ugyan azt a testet érintem, mégis minden más, mint legutóbb. Tudom, hogy most nem az ösztön és nem is csak a vágy irányítja, de az is, amit irántam érez és ez boldoggá tesz. Elszakadva az édes ajkaktól csúsztattam kezeimet a pólója alá, majd ezúttal meg is szabadítottam az anyagdarabtól.
- Gyönyörűbb vagy, mint emlékeztem – suttogtam, kezeimet végig simítva a testén, mire megremegett.
- Jae – sóhajtotta a nevem, majd halkan felnyüszített, ahogy kezeim egyre érzékenyebb területekre kalandoztak. Élvezve az általa kiadott édes hangokat szabadítottam meg lassan a nadrágjától is, de mikor az alsóját toltam volna le, a csuklómra fogva állított meg.
- Várj – sóhajtotta, majd felülve nézett a szemeimbe. – Tudnom – vett egy mély levegőt, majd újra kezdte. – Tudnom kell, miért…? – állt meg újra, de értettem a kérdést.
- Mert azóta az éjszaka óta nem tudlak kiverni a fejemből – válaszoltam őszintén. – Mikor reggel felkeltem, arra gondoltam, talán megismerhetlek jobban, de te nem voltál sehol. Megpróbáltalak megkeresni, de nem tudtam, hol is kezdhetném – mondtam, mire lehajtja a fejét. – De csak az számít – fordítom magam felé -, hogy most itt vagy – csókolom meg, majd hanyatt döntöm és újra az alsója korcába akasztom az ujjaim, de ezúttal engedi is, hogy megszabadítsam tőle. Szenvedélyesen csókolva őt csúsztattam a kezem félmerev férfiasságára, majd rákulcsolva az ujjaimat kezdtem masszírozni azt, mire ő elszakadva tőlem nyögött fel, körmeit a karjaimba mélyesztve.
- Jae-hyun – nyöszörögte, kezeit felcsúsztatta a karjaimon, majd nyakam köré kulcsolva őket rántott le magához egy újabb csókra. Míg ajkaival voltam elfoglalva, alig vettem észre, hogy egyik keze idő közben felfedező útra indult, meg sem állva a már igen csak szűkös farmerem derekáig, ahol elidőzött egy kicsit, majd megszabadítva az övemtől, nyitotta ki a nadrágot, hogy akadály nélkül alá csusszanva érjen hozzám, mire most én törtem meg a csókot, hangosan morranva temetve arcomat a nyakhajlatába. Néhány hosszú pillanat után végül eltávolodva tőle rugdostam le a maradék ruhámat, majd újra fölé mászva emeltem ajakihoz három ujjamat.
- Nyálazd be őket – utasítottam, mire ajkai köze vette az ujjaimat és végig a szemembe nézve kezdett el rajtuk cuppogni. Azt hiszem ezt nem gondoltam át eléggé…
Alig két perc után kihúztam az ujjaimat a nedves forróságból, majd ajkaira tapadva vezettem a kezeimet a lába közé, mire ő hatalmas terpeszbe rendezve azokat lökte feljebb a csípőjét, így nem várva tovább toltam fel benne az első ujjamat, mire csak egy türelmetlen sóhajt hallatott, ezért rögtön küldtem utána a másodikat is, majd pár percre rá a harmadikat. Alig öt perccel később már a feje mellett támaszkodva szemeztem vele, lassan feltolva benne a férfiasságom, mire lányokat megszégyenítő sikoly hagyta el az ajkait, majd azonnal a derekam köré kulcsolva a lábait szólt rám, hogy mozogjak én pedig nem voltam rest teljesíteni a kérését, meg sem állva addig, míg mindketten át nem éltük a gyönyört.
Hangosan szuszogva, egymást ölelve feküdtünk az ágyban, próbálva felfogni, mit is tettünk. Boldog mosollyal az ajkaimon húztam őt magamhoz még közelebb, így félig már rajtam feküdt, de ez engem egyáltalán nem zavart. Érezni szerettem volna, hogy itt van és tudni, hogy itt is marad.
- Ígérj meg nekem valamit – törtem meg a csendet.
- Mit?
- Azt, hogy itt leszel, mikor felkelek – motyogtam, küzdve a fáradsággal.
- Ígérem – felelte mosolyogva, mire nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd hagytam, hogy az álom átvegye felettem az uralmat.