12. fejezet

Winwin pov.:

      Miután magára hagytuk Doyoungot és Jaehyunt, Eunji után indultam, nem is igazán foglalkozva vele, hogy Taeyong is követ. Most túl sok kérdés kavarog bennem, ahhoz, hogy ilyesmikkel törődjek. Mikor végre utol érem a lányt, megragadva a karját állítom meg.
- Mégis mi volt ez? – mutatok a hátam mögé, bár Jae házát már rég nem látni. Eunji csak felvont szemöldökkel pillant rám, majd elmosolyodva rázza meg a fejét.
- Ezt Doyounggal beszéld majd meg. De annyit elárulhatok, hogy a kergetőzés mindkettőtöknek „jó” szokása – kacsint rám, majd indulna tovább, de újfent megállítom.
- És miért aggódik? Mi az a dolog, ami „most” van és köze van hozzád? – kérdezek rá, mire eltűnik az arcáról a mosoly és elfordítja rólam a tekintetét.
- Ez… Semmi olyan, ami miatt aggódnod kéne – mondja halkan, de nem hiszek neki és ezzel nem vagyok egyedül.
- Szerintem igen is aggódhatna – szólal meg Taeyong is, aki eddig csendben állt mellettünk. – Mert ugyebár, nem miattam vagy Jae miatt aggódsz, mint ahogy nem is miattunk akarnál beszélni Lucassal, igaz?
- Nem értem miről beszélsz – pillant felé Eunji, de a tekintetéből látom, tudja miről van szó és nem örül a témának.
- Dehogy is nem – mondja Tae, majd mellém lépve fogja meg a kezem. – Én vigyázhatok rá, ha te már nem leszel – szorítja meg a kezem és bár a hangja lágy, van benn valami, amit nem tudok hová tenni.
- Eunji, ez meg mit jelentsen? – Pillantok a lányra, mire ő csak felsóhajt.
- Elmondod te vagy tegyem meg én – kérdi az alfa, mire Eunji csak megrázza a fejét.
- Honnan tudsz te erről?
- Miről? Arról, hogy vadász vagy és vigyázni szeretnél Shichengre, vagy arról, hogy… - Kezdi, de félbe szakítom.
- Mielőtt összevesznétek ezen, tudok róla, hogy farkas vadász, méghozzá maga Eunji mondta el és arról is, hogy az elején kötelességtudatból volt mellettem – suttogom, mert még mindig fáj a tudat, de a lány azóta már többször is bizonyította, hogy fontos vagyok neki.
- Taeyong nem erről beszélt – sóhajt fel végül Eunji. – Az, amire ő gondol, egészen más… Ezért is tűntem el napokra a nyár végén. Folytatták a kiképzésem, mert – nyel egyet, én pedig döbbenten hallgatom.
- Mert? – kérdezek rá, mikor már egy perce csendben van.
- Mert meg akartam tanulni ölni, gyorsan…
- De hát az esküd! Nem ölhetsz meg egy farkast sem, ha csak… nem akarsz visszatérni   vadászathoz, ami azt jelenti, hogy…
- Nem! Szó se róla, nem mondanék le rólatok! – vág közbe. – Nem tenném meg ezt veled és Doyounggal sem, én, csak végső esetben öltem volna, hogy… Se Lucas se más farkas ne okozzon gondot, ha én már nem leszek melletted – mosolyodik el keserűen.
- Nem értem miről beszélsz – suttogom halkan.
- Arról, hogy hazudott neked – szólal meg újra Tae, amint látja, hogy a lány nem fog mondani semmit.
- Taeyong! – szól rá Eunji vészjósló hangon. – Hagyd abba!
- Miért, különben engem is elteszel lábalól? – Kérdez vissza az alfa, mire én döbbenten pislogok rá. – Mint ahogy utaltál is rá?
- Muszáj ezt most megbeszélni? – Sziszegi a lány, én meg csak ide-oda kapom a pillantásom.
- Jó lenne, addig, amíg még itt vagy – kontrázik Taeyong. – Ha te nem mondod el, majd én.
- Jó – sóhajtja végül Eunji, majd karon ragad. – Ezt csak vele akarom megbeszélni – veti oda Taeyongnak, majd maga után vonszolva indul meg velem haza. A lány házáig vezető viszonylag rövid út alatt egyikünk sem szólalt meg. Mindketten a gondolatainkba mélyedve lépdeltünk egymás mellett. Rengeteg dolog kavargott most a fejemben. Mi az, amit Tae tud Eunji-ről, de én nem? És mégis honnan tudja? Nekem miért nem mondott semmit a lány? Mi járhatna azzal, hogy esetleg elmegy? Mi az a dolog, ami esküszegésre kényszerítené?
Minden olyan zavaros. Nem értem, hogy a legjobb barátom mit és miért titkolhat előlem. Hogy mi ez a sok utalás arra, hogy elmehet… hogy elmegy.
Idő közben megérkeztünk a lakáshoz, ahol Eunji a szobájába vezetett, majd leültetett az ágyra és a szekrényében kezdett el kutakodni. Két perccel később egy nagy köteg papírral a kezében ül le mellém.
- Tudom, hogy már el kellett volna mondanom, de… Féltem – mondja, majd felém nyújtja a rengetegiratot. Értetlenül pislogok, hol a lányra, hol a papírkötegre. – Olvasd el – kér a lány, mire én a soroknak szentelem a figyelmem. Orvosi leletek, vizsgálati papírok és kiértékelések. És mind ugyan úgy végződik.
- Ugye ez nem igaz? – pillantok fel a lányra könnyes tekintettel.
- Sajnálom – suttogja hallkan, ölében pihenő kezeit fixírozva. – Az orvosok azt mondták, erős vagyok, hogy van esélyem a gyógyulásra, de… Nem én vagyok az első a családból és eddig senkisem élte túl…
- De te, más vagy, nem a család tagjaid! Te Park Eunji vagy, aki nem ismer lehetetlent!
- Ez igaz, de… Nem tudom Winwin – sóhajt fel. – Az biztos, hogy sokat segítene, ha nem kéne Lucas miatt aggódnom.
- Azt mondod? – kérdezem hírtelen, mire bólint. – Akkor ne tedd – mondom, majd szorosan magamhoz ölelem. – Nem veszíthetlek el, pláne nem miatta! – suttogom halkan. Nem engedhetem, hogy Yukhei miatt tovább romoljon az állapota. Épp ezért fogok megtenni mindent azért, hogy eltűnjön az életünkből!
- Lemegyek vízért – mondom, eltolva magamtól a lányt. – Te is kérsz?
- Igen – mosolyodik el halványan, mire én bólintok. Felállva az ágyról indulok ki a szobából, reménykedve benne, hogy remegő lábaim elvisznek a végcélig. Amint kilépek az ajtón, be is csukom magam mögött, majd a zárhangos kattanása töri meg a csendet. Hallom, ahogy Eunji felpattan az ágyról és az ajtófelé indul, de nem foglalkozva vele süllyesztem a zsebembe a kulcsot, majd torkomban dobogó szívvel indulok a kijárat felé. Még hallom, ahogy a lány az ajtót rángatja és utánam kiabál, de mély levegőt véve hagyom magam mögött a házat, annak a személynek a keresésére indulva, akit eddig a leginkább kerültem.