3. fejezet

Winwin Pov.:

                Amint kicsöngetnek az óráról Doyoung máris faggatni kezd, hogy mi történt, így mire a matekteremhez érünk, már vagy századjára kérdez rá ugyan arra.
- Nekimentél Lee Taeyongnak?
- Igen – bólintok.
- Annak az Lee Taeyongnak? – Újabb bólintás. – Az iskola egyik leghelyesebbnek tartott, leghíresebb alfájának?
- Ha még ezerszer megkérdezed, akkor is igen lesz a válaszom – mondom szem forgatva.
- És? Mi volt?
- Nem volt semmi.
- Én azért nem nevezném „semminek” azt a tekintetet – szól közbe Eunji is, amint belép a terembe és levágódik a miénk melletti padba.
- Milyen tekintetet? – Kérdezi lelkesen Doyoung.
- Egy olyan tekintetet hyung, ami szerint mi omegák csak egy dologra vagyunk jók… - morgom.
- Nem is tudom Winwinie, volt valami különleges a kisugárzásában – gondolkodik el Eunji.
- Te most kinek az oldalán állsz?
- Persze, hogy a tiéden! – feleli elvigyorodva, majd minden figyelmét az éppen belépő matek tanárnak szenteli.
A délelőtt további része nyugodtan telt, hála az égnek. Eunji nem említette, ami történt, Doyoung meg nem kérdezett rá, így ugyan kicsit unalmas volt a délelőtt, de viszonylag hamar véget ért, így jöhetett az ebéd, ami után már csak egy órát kell végig szenvednünk és vége is a napnak.
- Hyung! – intett nekünk oda Mark, amint beléptünk az étkezőbe, így feléjük is vettem az irányt, arra viszont nem számítottam, hogy valaki random kitolja elém a székét, amit ugyan sikeresen kikerültem, de majdnem elestem. Már vártam azt, hogy közelebbi ismeretséget kössek a padlóval, de az nem történt meg. Ehelyett két erős kezet éreztem meg a derekam körül, amelyek nem engedték, hogy a földre zuhanjak. Az ebédlő egy pillanat alatt némult el teljesen, úgy ahogy bennem is bennem rekedt a szó, amint megpillantottam a megmentőmet.
- Óvatosan, nem lenne jó, ha összetörnéd magad – suttogja a fülembe és van valami a hangjában, amitől kiráz a hideg.
- Khm-khm, kösz – motyogom és megpróbálok kiegyenesedni, de a derekamra fonódó karja megakadályoz benne.
- Nincs mit, Shicheng – mondja, és ahogy kiejti a nevem újra végig fut rajtam a borzongás. A lehető legpozitívabb értelemben. Taeyong még rám mosolyog, majd talpra állítva enged el és indul ki az ebédlőből, de az ajtóból még visszaint, amit kisebb fáziskéséssel és rengeteg döbbenettel viszonzok.
- Na jó, mi volt ez? – Kérdezem a barátaimat, amint mellém lépnek.
- Én is pont ugyan ezt szerettem volna kérdezni – mondja Doyoung.
- Azt nem tudom mi volt ez, de azt tudom, hogy mi nem szeretném, hogy legyen – morogja Eunji. Igaza van, nem hiányzik nekünk még egy hormonzavaros alfa zaklatása, sem a vele járó gondok.
- Miért van olyan érzésem, hogy jobb, ha nem kérdezünk semmit? – kérdi Mark, amint leülünk melléjük az asztalhoz.
- Mert jobb is.

                Végül nagy nehezen túléltük a meglehetősen eseménydúsra sikeredett napot. Nem elég, hogy ma kétszer is igazán közeli kapcsolatba kerültem Lee Taeyonggal, de az étkezői incidens óta a többi diák is furcsán néz rám. Na jó, a lányok többsége valójában gyilkos tekintettel méreget minden alkalommal, amikor csak elsétálok mellettük.
- Tudjátok, azért az érdekelne honnan tudja a nevem – mondom a srácoknak, már Eunji lakása felé tartva.
- Nagy valószínűséggel valamelyik falkatagja vagy Ten derítette ki – mondja Eunji.
- Nem is igazán az a kérdés, hogy honnan, hanem az, hogy miért? – Teszi fel azt a kérdést Doyoung, ami engem is nagyon foglalkoztat.
- Nem tudom hyung, nem tudom. De nagyon remélem, hogy nem lesz ő is olyan, mint Lucas, mert akkor…
- Akkor ugyan úgy megverem, mint Lucast – mondja Eunji, mire elmosolyodom.
- Azt azért ne felejtsük el, hogy amikor legutóbb verekedésre került sor Lucas még nem volt alfa, Taeyong, meg még most is erősebb Lucasnál – oktatom ki a lányt. Tudom, hogy vadász és hogy megvannak a maga trükkjei, de attól még féltem. – Aish, ne is beszéljünk erről, ha minden jól megy, akkor pár nap alatt elfelejti ezt az egészet mindenki.
- Úgy legyen! – mondja Doyoung.
- Lehetőleg még az előtt, hogy beütne a forróság – morogja Eunji, mire elfintorodom. Nagyon remélem, hogy most nem a suliban fog rám törni, úgy, mint még tavaly év végén. Elég kellemetlen volt abban az állapotban „menekülni” az alfák elől. Még szerencse, hogy itt van nekem ez a két idióta és segítenek.
A gondolataimból, egy hírtelen felhangzó hangos köhögés-roham rángat ki. Ijedten fordulok a mellettem lévő lány felé, aki annyira köhög, hogy meg kell állnia.
- Úr Isten, Eunji jól vagy? – Kérdezem aggódva, mire a lány a köhögéssel küszködve kezd el bólogatni.
- Nem úgy néz ki – mondja Doyoung és egyet kell vele értenem.
- Csak khm-khm, kapart a torkom – feleli a lány némiképp lenyugodva, de elvétve még köhint egyet. – Nem kell aggódni, nincs semmi baj – mosolyodik el, de a tekintete egészen mást mond.
- Ha te mondod – motyogja a másik omega, mire Eunji csak bólint, majd tovább indul.

Végül az egész délutánt Eunjinél töltöttük, szidva a matektanárt, aki már az első napon házit adott és ugyan megfordult a fejünkben, hogy hagyjuk a francba és nem írjuk meg, de végül csak megcsináltuk. Miután végeztünk a matekkal kiültünk a nappaliba filmet nézni miközben pizzát ettünk.
- Néha komolyan nem értem, hogy nem haltál még éhen – mondom már a második szelet pizzámat fogyasztva.
- Most komolyan? – Vonja fel a szemöldökét Eunji. – Először is, mint tudod, tudok főzni, csak nem szeretek, másodszor, a környék összes éttermének fejből tudom a telefonszámát – nevet fel.
- Azért én még mindig csodállak – szólal meg Doyoung is. – Én tuti nem tudnám ezt hosszútávon csinálni. Suli, munka meg minden.
- Ugyan, nem olyan nehéz – legyint a lány – főleg, hogy a munkám a sulihoz köt és azért iskola fotósnak lenni nem olyan nehéz – magyarázza, majd újra az evésbe temetkezik.
Mire véget ér a film, addigra jócskán besötétedik, így Doyounggal úgy döntünk ideje haza mennünk.
- Elkísérlek titeket egy darabon, úgy is el kell vinnem Dantét sétálni – mondja Eunji is , majd elrohan a szobájába, hogy felkapjon valami kényelmesebbet, illetve nekünk is hoz egy-egy pulcsit, nehogy megfázzunk. Na nem mintha ez farkasként olyan könnyen menne, de mivel az esték már hidegek, jól fog jönni, arról nem is beszélve, hogy jólesik a törődése.
- Mehetnénk a park felé? Tudom, hogy arra hosszabb, de Dante szereti azt a helyet.
- Persze – bólintunk rá a kérdésre és már útnak is indulunk.
- Oh, jut eszembe, holnap nem megyek be a suliba – szólal meg Eunji.
- Hogy-hogy?
- Áh, orvoshoz kell mennem.
- Ez amiatt a köhögés miatt van? – Kérdezi meg Doyoung, ami engem is érdekel.
- Nem, csak egy általános kivizsgálás, mondtam, hogy nem kell aggódni – villant felénk egy mosolyt, majd a következő pillanatban elkomolyodik. – Dante érez valamit – mondja, mire a kutya felé fordítom a pillantásom, aki nagyban szimatolja a levegőt.
- Én is érzem – szólal meg Doyoung is.
- Farkasok.
- Méghozzá alfák, de legalább egy – zárja be a kört Eunji. – Menjünk tovább – mondja, mire bólintunk.
- Azért remélem nem Lucas az – motyogom, mire a lány csak megrázza a fejét.
- Nem, arra másképp reagált volna Dante – feleli, de ebben a pillanatban meg is pillantjuk, kiket is éreztünk.
- Ezt nem hiszem el, követ engem? – morgom, olyan halkan, hogy csoda, hogy a mellettem lévők meghalják.
- Nocsak, ez a nap tele van kellemes meglepetésekkel – szólal meg az alfa, ahogy elénk érnek. – Azt hittem ez a nap már nem lehet jobb, de most, hogy újra találkoztunk mégis csak az lett – mosolyog rám Taeyong.
- Ha te mondod – felelem halkan, próbálva visszafogni a hangomban megbújó gúnyt.
- Én – bólint. – Oh, majd elfelejtettem, ő itt Jaehyun, a falkám egyik tagja – mutatja be a mellette álló, nála valamivel magasabb srácot és már épp köszönnénk neki, mikor Dante hírtelen megrántja a pórázt, amit Eunji nem tud ilyen gyorsan visszafogni, így a kutya kibillent az egyensúlyomból és egyenesen a velem szemben álló alfán landolok. Ugyan egy kicsit megijedek, de ahogy a testéből áradó meleg átjárja az én testemet is, azonnal ellazulok, hogy a belőle áradó, csábítóan veszélyes, mégis édesen vonzó illatról ne is beszéljünk.
- Úgy látszik az a sorsunk, hogy te a karjaim között legyél – suttogja a fülembe, mire végigfut a hátamon a kellemes borzongás és kipirosodik az arcom.
- Én nem hinném – mondom, de a hangom olyan halk, hogy én sem hiszem el, hogy ezt ellenkezésnek szántam. Már épp feltápászkodnék a meglepően kényelmes fekvőhelyemről, de Tae még egy pillanatig visszatart.
- Azt majd meglátjuk édes – suttogja a fülembe, majd felül ezzel szinte lelökve magáról. Még segít talpra állni, majd Jae mellé lép és elköszönnek tőlünk. De azt meg kell jegyeznem, hogy Jaehyun elég nehezen szakította el a tekintetét az igencsak kipirult Doyoungtól.
- Ebben a pillanatban úgy érzem, jobb lett volna, ha Lucasal futunk össze – mondom, némiképp viccnek szánva.
- Egyet értek – motyogja Doyoung, akinek a jelenleg sápadt arca szöges ellentétben áll az előbbi pirossal. Már épp megkérdezném, hogy minden rendben van-e, mikor elindul.
- Belé meg mi ütött? – fordulok Eunji felé, mire a lány csak vállat von, majd Doyoung után megy.